Valkusz Máté és Gálfi Dalma után Bondár Anna is sikerrel vette a selejtező első fordulóját az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

    A világranglistán elfoglalt helyezések alapján előzetesen úgy tűnt, Bondár Annának, a kvalifikáció 11. kiemeltjének lehet a legkönnyebb dolga a kedden pályára lépő magyarok közül. Riválisa, a 38 éves tajvani Hszie Szu-vej egyesben karrierje legjobbjaként 23. helyen is állt még 2013-ban, jelenleg viszont csak a 712. és az utóbbi években már leginkább párosban ért el kiemelkedő eredményeket, tavaly a Roland Garroson és Wimbledonban is diadalmaskodott.
    A mérkőzés ugyanakkor egyáltalán nem volt sima, az első játszmában 3:3 után a tajvani el tudta nyerni ellenfele adogatását, majd 5:4-es vezetésénél a szettért adogathatott. Bondár ekkor azonban megrázta magát, egyenlített, később pedig a rövidítést összességében simán nyerte.

  A második szett első játékában Bondár Anna teniszezőnknek három bréklabdája is volt


    A második szett első játékában Bondár Annának három bréklabdája is volt, de egyiket sem tudta kihasználni. Egészen 4:4-ig mindkét játékos könnyedén nyerte saját adogatását. A végjátékban aztán ismét a magyar teniszező koncentrált jobban, elnyerte a tajvani szerváját. Majd a sajátjánál második meccslabdáját kihasználva lezárta az 1 óra 37 perces összecsapást.
    A főtáblára jutáshoz három meccset kell nyerni.
    Eredmények, selejtező, 1. forduló:
    ———————————–
Bondár Anna (11.) – Hszie Szu-vej (tajvani) 7:6 (7-3), 6:4
    korábban:
Valkusz Máté – Vu Tung-lin (tajvani) 7:6 (7-0), 6:4
Gálfi Dalma (29.)-Szofija Lanszere (orosz) 3:6, 6:4, 6:2

Máskor is írtunk már tenisszel kapcsolatos témában.

forrás: mti