A magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő program indul HU-rizont néven, amelyre 2024-ben 8 milliárd forint áll rendelkezésre – jelentette be Hankó Balázs. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára az Educatio Kiállításon beszélt a programról.

Magyarországot a jogállami mechanizmus miatt tulajdonképpen kizárták a Horizont nevű uniós kutatási programból. Éppen ezért hozta létre a kormány a HU-rizont.

Ha megpróbálnak minket bezárni, akkor nyitunk a világra, ezért indítottuk el a már most januárban pályázható nemzetközi csereprogramunkat, a Pannónia Programot és indítjuk el a magyar kutatók és a magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő HU-rizont programot idén 8 milliárd forint támogatással

– mondta az államtitkár. Elhangzott az is, hogy a HU-rizont program mellett 6 milliárd forintot különítettek el annak támogatására, hogy nemzetközi kutatók Magyarországon folytathassák kutatásaikat.

Emellett idén is támogatják azokat az egyetemeket, amelyek a Horizont Európa programban nem kaptak támogatást. A tavaly rendelkezésre álló 5 milliárd forintból 12 egyetem 43 kutatását támogatták, ezt a programot viszik tovább ebben az évben is 5,4 milliárd forintért.

Forrás: 24.hu