Korábbi Grand Slam bajnokot vert ki Marozsán Fábián az Australian Openen

Marozsán Fábián négyszettes győzelemmel bejutott a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán elfoglalt 65. helyével a legjobb magyarnak számító Marozsán a 2014-ben US Open-győztes Marin Ciliccsel találkozott. A 35 esztendős Cilic 2017-ben Wimbledonban és 2018-ban az Australian Openen is döntőt vívott. A horvát óriás egy éve súlyos térdsérülést szenvedett Indiában, másfél hete tért vissza, de az első meccsén kikapott. Az AO főtábláján védett ranglistájának köszönhetően kapott helyet, de a sérülés miatt úgy tűnt, lehet esélye Marozsánnak.

A magyar játékos három gyors brékkel már 29 perc elteltével szettelőnyben volt, 6-1-re hozta az első játszmát. A rutinos ellenfél azonban tudott újítani, szórta az ászokat, és 43 perc alatt 6-2-vel kiegyenlített. A harmadik játszmában ismét a stabilan ütő és hátulról remekül irányító Marozsán volt jobb, 3:2-nél és 5:2-nél is elvette a horvát félelmetes adogatását, így már csak egy szettnyire volt a továbbjutástól.

A negyedik felvonás kiegyenlített küzdelmet hozott, mígnem Cilic 6:5-nél megremegett, de az első mérkőzéslabdát Marozsán még hosszúra ütötte. A másodikat a rivális ásszal hárította, a harmadiknál viszont már nem volt kegyelem, a Hajdúszoboszló SE sportolója egy tenyeres nyerővel lezárta a 2 óta 34 perces találkozót.

Marozsánra a 64 között a 22. helyen kiemelt argentin Francisco Cerundolo vár.

A másik két, főtáblán érdekelt magyar játékos közül Fucsovics Márton a 13. kiemelt bolgár Grigor Dimitrovval játszik majd. A selejtezőből a legjobb 128 közé jutott Valkusz Máté pedig a hazai pályán szereplő Max Purcellel találkozik az év első Grand Slam-tornájának nyitányán.

Eredmény:
1. forduló (a 64 közé jutásért): Marozsán Fábián-Marin Cilic (horvát) 6:1, 2:6, 6:2, 7:5