A kézilabda Európa-bajnokság 1. csoportjának mai meccsei bizonyos szempontból vízválasztók voltak, hiszen egy olyan szakaszában érkezett a torna, ahol már látszódik a pontok alapján, hogy ki az, akinek van esélye az elődöntőbe jutásra – s ezáltal az olimpiai kvóta megszerzésére – és ki az, akinek legfeljebb a helyosztókra és a selejtezős kvótákra lehet esélye. Ráadásul a három mérkőzésből kettő egymáshoz elég közel álló csapatok elleni meccs volt.

Franciaország-Izland

Az első mérkőzés tűnt igazából papírformának, ugyanis a csoportot vezető francia csapart a sereghajtó Izland ellen játszott. És sok izgalom nem is volt: a szigetország 4-4-ig tudott egyenrangú ellenfele lenni az olimpiai címvédőnek, utána hamar 8-4-es hátrányba kerültek. Innentől már nem tudtak felzárkózni, a különbség végig 2 és 5 gól között mozgott, a szünetre 17-14-es francia előnnyel mehettek. A különbség a második félidőben is egyre jobban nőtt és végül a franciák simának mondható 39-32-es győzelemmel zárták a mérkőzést.

Horvátország-Magyarország

Mind a két csapartnak nagyon kellett a meccs előtt a győzelem. Nekünk azért, mert ha itt nem sikerül megszerezni a két pontot, akkor 2 ponttal visszacsúszunk a csoport 4. vagy 5. helyére és a házigazdák és az olimpiai címvédő elleni meccseken már kisebb az esély, hogy előre tudunk jutni. A horvátoknak pedig azért, mert mindösszesen egy pontjuk van a csoportban, így ha itt nem szereznek további egységeket, akkor gyakorlatilag elúszik az elődöntőbe jutás lehetősége.

A horvátok ugyan az elején vezetést szereztek, ám rögtön fordítottunk és onnantól már a félidőben nem volt többször előnyük. A magyar csapart jól kezdett, és az osztrákokhoz hasonlóan az elején 9-5-re elhúzott, ám utána délnyugati szomszédaink gyorsan felzárkóztak 9-8-ra. Innentől kezdve folyamatosan 1-2 gólon maradt az előnyünk, és végül 14-13-ra mi nyertük az első félidőt.

A második félidő elején is szoros volt a küzdelem, a horvátok több alkalommal is átvették a vezetést, ám egy gólnál nagyobb előnyt nem tudtak kiharcolni. 21-21 után azonban el tudtunk menni 2 góllal, és megint állandósult az 1-2 gólos különbség, egészen az utolsó percekig, amikor a horvátok 25-25-nél egyenlítettek. Ám a hajrá ezúttal nekünk jött össze, gyors és eredményes támadásokkal 3 gólos előnybe kerültünk és bár egy találatot még a horvátok is elértek, a mérkőzést innen már nem tudták visszahozni. Így a magyar válogatott 29-26-os győzelemmel készülhet a következő körre.

Ausztria-Németország

Az osztrák válogatott minden mérkőzése előtt felteszik a kérdést, hogy vajon tart-e még a lendület, meddig bírja ez a csapat. Bár játékoskeretük nem olyan erős, mint a csoport többi tagjáé, ám az első soruk nagyon rutinos, a küzdeni akarásuk megvan és a 7-6 elleni játékot és magas szinten alkalmazzák, amivel sok ellenfelük nem tud mit kezdeni. Viszont minden meccs előtt lehet hallani, hogy előbb-utóbb elfogynak, és beleszaladnak egy komoly zakóba.

Ami már az elején egyértelműnek tűnt, hogy ez nem a németek elleni meccs lesz. A mérkőzés elején váltakozva szereztek előnyt, ám 4-3-as német vezetés után az osztrákok egy 3-0-ás szériával reagáltak, sőt, nem sokkal később már 10-6-ot mutatott az eredményjelző. A hajrá viszont a németeknek sikerült és bár egyenlíteni nem tudtak, a szünetre 11-10-ig felzárkóztak.

A második félidő mintha lemásolta volna az elsőt. A németek hamar kiegyenlítettek, ám 13-13 után egy 6-2-es szériát hoztak sógoraink és már 19-15-re vezettek. Ám ezúttal masszívan tartották az előnyt egészen 22-18-ig, amikor azonban a hajrában jött egy rövidzárlat: miközben az utolsó percekben egy gólt sem tudtak lőni, a németek négyszer betaláltak, így döntetlenre mentették a mérkőzést. Nagy kérdés, hogy ez hogy fog lecsapódni az osztrákoknál: az újabb papíron erősebb ellenféllel szembeni pont tovább lelkesíti őket, vagy az utolsó pillanatokban elbukott győzelem elbizonytalanítja őket…

A csoportot jelenleg Franciaország vezeti 6 ponttal, mögöttük Ausztria áll a második helyen 4 ponttal, egymás elleni eredménnyel előzve meg a szintén 4 pontos Magyarországot. Németországnak 3 pontja van, a horvátok 1 ponttal az ötödikek, Izlandnak pedig továbbra sincs pontja a középdöntőben.

A következő körben a legközelebbi ellenfelek találkoznak: Franciaország Ausztriával, Magyarország Németországgal, míg Horvátország Izlanddal mérkőzik meg hétfőn.