Karzatkoncert – orgonahang új dimenzióban címmel indít koncertsorozatot a Müpa február 7-én

   Karzatkoncert – orgonahang új dimenzióban címmel indít koncertsorozatot a Müpa február 7-én: az első fellépő Fassang László, a Müpa rezidens orgonistája lesz. Mint írták, a Müpa orgonáját a világ legnagyobb koncerttermi orgonái között tartják számon. A hangszer az intézmény látványosságává vált az elmúlt tizennyolc évben.
    Idén februártól új dimenziók nyílnak meg a közönség előtt, mivel a hangversenyterem mennyezete alá függesztett hangvetőt (canopyt) az új sorozatban leengedik a közönség soraiba.
    Ez a szokatlan, eddig soha nem látott felállás nemcsak új vizuális élményt biztosít. De azt is megengedi, hogy a közönség a második és harmadik emeleti karzaton helyet foglalva élhesse át a nagy katedrálisok intenzív és közvetlen hangzását.

A programsorozat az idei évadban négy előadást foglal magába


    A tájékoztató szerint a programsorozat az idei évadban négy előadást foglal magába. Az első est szólistája, a koncertsorozatot megálmodó Fassang László lesz. A Liszt-díjjal kitüntetett művész generációjának egyik legsokoldalúbb orgonistája. Aki a klasszikus és kortárs orgonaművek megszólaltatása mellett aktív szerepet játszik különböző jazz- és világzenei formációkban is.
    2004-ben Franciaországban megnyerte a világ legrangosabb orgonaversenyeként számon tartott Grand Prix de Chartres első és közönségdíját, azóta világszerte koncertezik. 2002 és 2006 között szakértőként vett részt a Müpa orgonájának építésében.
    Azt írták, a Karzatkoncert további estjein az új magyar orgonistageneráció legígéretesebb képviselői lépnek fel: márciusban Németh Zsuzsa a barokk, a romantika és a modern kor nagymestereinek műveiből összeállított válogatást játszik.
    A művész summa cum laude minősítéssel tavaly végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori képzését, és előadóművészi pályája mellett a klasszikus zeneművek megismertetésére is kiemelt figyelmet fordít. 2016-ban önálló koncertet adott a Müpában.


    Áprilisban Zsilka Alan felvidéki származású orgonaművész ad koncertet: többek között a német orgonairodalom meghatározó alkotójától, Max Regertől ad elő.
    A fiatal tehetség 2020-ban szerezte meg diplomáját a Zeneakadémián, mások mellett Fassang László növendékeként. A Müpa színpadán tavaly a Cantemus Vegyeskarral, decemberben pedig a Concerto Budapesttel hallhatta a közönség. 2017 óta a dunakeszi-alagi Szent Imre-templom orgonistája.
    Májusban Mekis Péter mutatkozik be a Karzatkoncerten, ahol saját művei és átiratai mellett több Bach-művet is játszik. Mekis orgona-diplomakoncertje 2011-ben volt a Müpában. Ugyanebben az évben szerzett ének-zene tanári és karvezetői diplomát, majd 2016-ban elvégezte a Würzburgi Zeneművészeti Főiskola mesterképzését. 2005-től a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet, 2009-től pedig a Deák téri evangélikus főtemplom orgonista-kántora – áll a közleményben.

forrás: mti