Fáklyás tiltakozást szervez az LMP kedd délután Sóskúton – közölte Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja keddi online is közvetített sajtótájékoztatóján.  

A politikus, aki Érd LMP-s alpolgármestere, kiemelte: a demonstráció célja, hogy mindenki részt vehessen azon a lakossági tájékoztatón, ami arról szól, mit gondolnak a sóskútiak és a környező települések lakói egy Sóskútra tervezett akkumulátoripari beruházásról.    

A keddi lakossági tájékoztatóra a helyi önkormányzat tervei szerint nem engednék be a sajtót illetve kizárólag sóskúti lakcímkártyával rendelkezők léphetnének be – mondta Tetlák Örs.    

Ezzel többi között az a probléma, hogy sokan nem laknak Sóskúton, de ingatlannal rendelkeznek a településen, vagy ott élnek, de a lakcímkártyájukon nem sóskúti cím szerepel, illetve egy ilyen beruházás hatóköre, környezeti terhelése nyilvánvalóan túlmutat Sóskút közigazgatási határán – fejtette ki.

Hozzátette: minden érdinek, tárnokinak vagy pusztazámorinak ugyanolyan joga van részt venni ezen a tájékoztatón.     

Felidézte, hogy négy-öt nappal ezelőtt alternatív meghallgatást tartottak Sóskúton, amelyen 400-500 lakos vett részt, tőlük – mint mondta – nem kértek lakcímkártyát.

A résztvevők egyértelműen kinyilvánították, hogy „a hátuk közepére nem kívánnak” egy újabb akkumulátoripari beruházást a településen – jegyezte meg Tetlák Örs.    

Kitért arra is, néhány napja nyílt levélben fordult Aradszki András (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőhöz, hogy tegyen meg mindent a keddi lakossági tájékoztató nyilvános voltáért, ám válasz nem érkezett.

Forrás: mti.hu