Még január van, de az utasok már 2:0-ra vezetnek a tömegközlekedés színvonalának csökkentését célzó ötletelők ellenében – írja ma a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Vitézy Dávid.
Vitézy három gondolatot is megosztott a Facebook oldalán, a Budapest-bérlet megállapodásról:
1. Erősen indult a szezon: még január van, de az utasok már 2:0-ra vezetnek a tömegközlekedés színvonalának csökkentését célzó ötletelők ellenében. Először a járatritkításokat sikerült megakadályoznunk, majd most a budapesti közvélemény felháborodása nyomán a Budapest-bérletet is sikerült megvédeni. Amikor ez az egész üzengetés elkezdődött, az első perctől azt képviseltem: a közlekedési miniszter ne a hódmezővásárhelyi rádió studiójából odavetett mondatokkal szóljon be a budapestieknek, a főpolgármester pedig ne a Facebookon üzengessen a kormánynak, hanem Lázár János és Karácsony Gergely üljenek tárgyalóasztalhoz és oldják meg azt a problémát, amit ők maguk okoztak. Ezen akkor sokan felháborodtak, mégis ez lett a megoldás. Fontos eredmény a Budapest-bérlet megvédése és talán egy időre elveszi a kedvét mindenkinek, hogy hasonló hajmeresztő ötletekkel álljon elő.
2. Az agglomerációs hév- és buszjáratok kapcsán az együttműködés mélyebb volt eddig, mint önmagában a közös bérlet. Számos részlet tisztázásra szorul még: mi lesz március elsejétől a jegyekkel? Érvényesek lesznek a BKK-vonaljegyek, gyűjtőjegyek, 24 órás jegyek, 30 és 90 perces jegyek a héveken és a kék Volánbuszokon? Mi lesz a közös forgalomirányítással és utastájékoztatással, maradnak a BKK felügyelete alatt ezek a járatok? Ezekre mostanáig nem kaptunk választ, pedig egy olyan bonyolult rendszer működtetése, amilyen Budapest tömegközlekedése, pont az ilyen részleteken áll vagy bukik.
3. Az árcsökkentésnek mindenki örül, hisz a közösségi közlekedés a mainál is megfizethetőbb lesz az olcsóbb bérleteknek köszönhetően. De még ha egy választási kampány előtti hónapokban a döntéshozók részéről nem is szokás pénzről beszélni, felelős szakemberként nekem muszáj.
Az új tarifarendszerben:
– Mindazoknak, akik az agglomerációból ingáztak, 50%-kal kevesebb, 19 ezer forint helyett 9450 lesz a havi bejárás költsége amiatt, mert elég nekik vármegyebérletet vásárolni.
– Minden budapesti és agglomerációs diáknak, az egyetemistákat is beleértve, a 3450 forintos BKK havibérlet helyett elég lesz 945 forintért venni diák havi vármegyebérletet, ez 72%-os spórolás a budapesti diákoknak, 79%-os az agglomerációból ingázóknak, akik eleve eddig is volt vármegyebérletük.
– Minden budapesti 500 forinttal olcsóbban kapja a bérletet, 8950 forintért, 5%-kal olcsóbban, hogy ne mindenki menjen a MÁV-hoz vármegyebérletet váltani, bár havi egyetlen agglomerációs kiruccanásnál ez már jobban megéri majd.
Ha összeadjuk ezeket a tételeket, alsó hangon 20 milliárd forintos éves, tartós bevételkiesést jelent mindaz, amit Lázár János és Karácsony Gergely az elmúlt 24 órában bejelentett. Ez körülbelül az összes fővárosi jegybevétel egyharmadának elvesztésének felel meg márciustól rendszerszinten. A hálaadási pulykákról emlékezetessé vált járatritkításnál, hat nappal ezelőtt, még 250 millió forint vélt megtakarítása jelentett “pénzügyi kényszert”. Ez az összeg ennek nyolcvanszorosa.
Mindez nem elszámolási kérdés, nem attól függ, hogy a MÁV és a BKK hogyan osztja fel a vármegyebérlet-bevételeket (az is érdekes és fontos kérdés, de ettől független), hanem összességében ennyivel csökken a jegyárbevétel a szolgáltatóknál együttesen.
A bevételcsökkenés nagyságrendje jól érzékelhető talán abból, hogy ez több, mint duplája annak, mint amennyi évente jut BKV teljes beruházási programjára, a villamospályák és a járműpark megújítására. Vagy másképp fogalmazva, ez lényegében akkora tétel, amiből az összes hév-vonal régóta cserére váró, a képen látható 40-50 éves járműparkjának teljes cseréje finanszírozható lenne vadonatúj vonatokra (éves törlesztőrészletek és kamatterhek) és még maradna is mellette másra.
Ez a kieső bevétel szabad szemmel is látszik és hiányozni fog a közösségi közlekedés költségvetéséből, ha nem pótolják vissza. Úgy tisztességes tehát, ha azok, akik ezeket a döntéseket meghozták, bemutatják: miből fogják kipótolni és mikor. Ugyanis, ha ez nem történik meg, a budapesti közösségi közlekedés minősége fogja a kárát látni ekkora forráskivonásnak – ahogy ezt a vármegyebérletek bevezetése kapcsán a MÁV-nál már láttuk 2023-ban. Nem lehet egyszerre heti rendszerességgel csőddel riogatni, kivéreztetéssel magyarázni minden egyes szükséges fejlesztés elmaradását és a városüzemeltetési színvonal romlását, majd hirtelen 20 milliárd forintos hiányt úgy bevállalni, hogy az állami kompenzációra semmilyen garancia nem látszik. – írja a közösségi oldalán Vitézy Dávid.