1902 január 31-én Aradon született Jávor Pál (eredeti nevén Jermann Pál Gusztáv) színész. Az egyik legismertebb és  legkedveltebb magyar színész volt, az első magyar férfi filmsztár.

Első munkája a fronton volt, ahol leveleket kézbesített katonáknak, később pedig az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka lett. Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájának elvégzése után számos budapesti és vidéki színház szerződtette. A magyar némafilmgyártás Jávor Pállal végződött (Csak egy kislány van a világon, 1929), a hangosfilmgyártás pedig vele indult el. Jávor formálhatta meg az első magyar hangos-, és egyben zenés filmben, A kék bálvány (1931) férfi főszerepét. Miután a második hazai hangosfilmben, a Hyppolit, a lakájban (1931) is szerepet kapott, nélkülözhetetlen alakjává vált a háború előtti magyar filmiparnak.

Jávor Pál a ’30-as ’40-es években valóságos kultuszt teremtett

Jávor Pál a ’30-as ’40-es években valóságos kultuszt teremtett. Ő volt az elegancia, az udvariasság testet öltött alakja. Nők ezrei rajongtak a – később fogalommá vált – „Jávor-bajusz” és „Jávor-kalap” gazdájáért. A magyar amorózó 1929 és 1945 között több mint 70 filmben játszott, egy rövid kitérő erejéig még Hollywoodban is megfordult. A sármos szívtiprót olyan népszerű filmekben láthattuk, mint a Köszönöm, hogy elgázolt (1935), A csúnya lány (1935), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1938). De játszott a Halálos tavasz (1939), A szerelem nem szégyen (1940), a Dankó Pista (1941), az Egy csók és más semmi (1941), az Egy tál lencse (1941), a Makrancos hölgy (1943) vagy a Valamit visz a víz (1943) filmekben. Csodás színésznőkkel játszhatott, mint például Karády Katalin, Szörényi Éva, Tolnay Klári, Muráti Lili, Szeleczky Zita vagy Turay Ida. – írja a PORT.hu

További tartalmak itt!

1959-ben hunyt el 57 éves korában.

Forrás: PORT.hu