Nem állna meg Sóskútnál a szlovén csúcs-akkumulátorgyártó. Úgy fest, egész hálózatot hoznának létre feldolgozóüzemekből, hogy a koreai-kínai gyártók akkumulátorhulladékát helyben hasznosítsák. Sóskútnak és környékének a lakossága aggódik, nem ok nélkül, hiszen a szakértő szerint a feldolgozás ugyanúgy jelentősen terheli a környezetet, mint a gyártás. – írja ma kora reggeli írásában a 24.hu

Alsózsolcán példának okáért 10 milliárd forintból tervezett a szlovén Andrada Group egy akkumulátor-feldolgozót, ám ez a projektjük is megbukott a nagyarányú lakossági ellenálláson. Most viszont az Andrada legújabb beruházásának Sóskútra költöztetett változata már 13 milliárd forintos befektetéssel számolt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást azzal jelentette be Szlovéniában, hogy ez lesz minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyarországon, ám ekkor már az is kiderült, hogy a magyar állam a nagyvonalúan támogatott akkumulátoripari beruházásokhoz képest is gálánsan – a beruházás összértékének csaknem felével –, 4,7 milliárd forinttal tolja meg a projektet.

Kedd este viszont Sóskúton világossá tették a helyi és környékbeli lakosok: nem kérnek akkufeldolgozó-üzemet a településre. A tervezett lakossági fórum végül nem valósult meg, König Ferenc, Sóskút polgármestere, Aradszki András a térség országgyűlési képviselője, valamint a beruházó képviselői elhagyták a helyszínt, amikor a tiltakozók bementek az iskola tornatermébe. A jelenlévők fáklyás felvonulással is tiltakoztak, az ugyanis felháborító, hogy sem a 3500 sóskútit, sem az 1000 pusztazámorit, sem a több mint 10 ezer tárnokit, sem a gyakorlatilag 80 ezres érdi lakosságot nem kérdezik meg arról, hogy kívánnak-e újabb akkumulátoripari veszélyes üzemet látni akár csak néhány száz méterre az otthonaiktól. – olvasható a beszámoló a január 30-ra tervezett lakossági fórumról az LMP közösségi oldalán.

A bahir.hu oldalán helyi, baranyai híreket is talál nap, mint nap.