Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke tavaly április 27-én adott kegyelmet a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki hivatali beosztását kihasználva arra kényszerítette az akkori igazgató által szexuálisan zaklatott gyereket, hogy azok vonjak vissza a vallomásukat – írja a 444.

A lapnak az egyik olvasó jelezte, hogy a Bírósági Határozatok Gyűjteményében Bfv.1191/2022/13 sorszám alatt elérhető végzésben, amit még tavaly szeptemberben hozott a Kúria, olvasható nyilvánosan bárkinek az elnöki kegyelemről szóló határozat.

Mi is történt a bicskei gyerekotthonban?

A bicskei gyermekotthont 26 éven át vezető V. János igazgató 2004-16 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott szexuálisan. A megtörtént esetekről még 2016-ban több egykori áldozat is nyilvánosan vallott.

A bicskei gyerekotthon igazgatója, és az igazgatóhelyettese ellen aztán egy évvel később, 2017 augusztusában emeltek a vizsgálatok lefolytatása után vádat.

A bicskei gyerekotthonban történtek ügyében a vádirat szerint az igazgató a gyerekotthonban a gondozása alatt lévő gyerekeket különböző kedvezmények fejében kényszerítette orális szexre. Az igazgatótól erősen függő fiúkat zaklatta szexuálisan.

A gyerekotthonban tartózkodó egyik fiatal gyerek végül 2016 szeptemberében jelezte az őt felügyelő, gyermekvédelmi gyámnak, hogy az igazgató szexuálisan zaklatta. A gyermekvédelmi gyám az értesülése után azonnal kiemelte a gyereket a bicskei intézményből, és haladéktalanul jelentést tett a megengedhetetlen esetről. Ezek után az igazgatót azonnal felmentették a gyerekotthonban történő munkavégzés alól. Az igazgató az esetet követően felkereste a bántalmazott gyerek unokatestvérét, aki szintén a gyermekotthonban lakott, és meggyőzte, hogy „szöktesse vissza” a gyereket az otthonba.

További részleteket a 444.hu oldalra vagy IDE kattintva olvashat az esetről.