Récsei Rita a három hetes portugál edzőtábor részeként rajthoz állt a Portugáliában megrendezésre került 15 kilométeres bajnokságon, ahol új egyéni csúccsal (1:10:42) második helyen ért célba a nyílt versenyen. – tudtam meg az információt Récsei Rita közösségi oldaláról.

Récsei Rita,  magyar atléta, olimpikon, Pécsen kezdett el atletizálni, futóként. Tizenkét éves korában ismerkedett meg a gyaloglással Srp Gyula edző révén, aki megszerettette vele ezt a sportágat.

Récsei Rita többek között a  2013-as ifjúsági világbajnokságon 5 kilométeren 27. helyen végzett. A 2014-es junior atlétikai világbajnokságon 29. helyezést ért el A 2015-ös junior Európa-bajnokságon 10 km gyaloglásban 19. helyezett lett. 2016 áprilisában az országos bajnokságon teljesítette az olimpiai szintet, ahol 59. lett. A 2017-es atlétikai világbajnokságon 20 km-en 51. lett. Az universiadén negyedik helyezést ért el 20 km-en.

A szintén gyalogló Venyercsán Bence is elindult a portugál nyílt bajnokságon és megjavította a 15 kilométeres legjobb országos eredményt (1:02.25 óra). Ezen a távon nem tartanak nyilván országos bajnokságot, így ez a „legjobb eredménynek” számít. Venyercsán Urbanik Sándor 1 óra 3 perc, 12 másodpercét adta át a múltnak. – írja hivatalos honlapján a Magyar Atlétikai Szövetség.

A bahir.hu oldalon naponta talál friss híreket, információkat nem csak sport témában!