Nagy Feró volt a Mokka péntek reggeli vendége, akinek a feleségét is nagyon várták a stúdióba. Ő azonban nem jelent meg, így Ferót egyedül kérdezték a párkapcsolatáról. Az elhangzott mondatok alapján ez nem biztos, hogy baj…
A rockzenész a hosszú kapcsolatáról az alábbiakat nyilatkozta:
Hát azt hiszem az, hogy én szeretem őt, valószínűleg ő is szeret engem. Az ember annyira összenő a párjával, hogy már nélküle nem működik az élete. Ha belegondolnék, hogy mi lenne, ha ő nem lenne, akkor megzavarodnék. Hozzátartozik a környezetemhez, az unokáimmal együtt. Nem tudok lemondani róla, vagy azt mondani, hogy jött egy nő, aztán elmegyek. Na hát olyan nő nincs a világon – válaszolta Nagy Feró arra a kérdésre, mik azok a legfontosabb „hívószavak”, amitől immár 41 éve működik kapcsolatuk a nála 20 évvel fiatalabb feleségével.
„41 év után már az egér is megunja ugyanabban a lyukban” – mondta viccesen a zenész. A Mokka műsorvezetői a közös családi asztal szerepének fontosságáról is kérdezték az énekest, ahol „a jó kaják, nagy beszélgetések zajlanak”.
Elmondta, hogy általában ő vagy az anyósa főz és fontos neki a családi együttlét, illetve büszke a családjára, akit a felesége tart egybe, de ő tart el.