Mátyus János a PMFC új edzője

Nem maradt sokáig edző nélkül a Merkantil Bank Liga tizedik helyén álló PMFC, szerdán kora este ugyanis a klub bejelentette Mátyus János érkezését. – írja a Pécsma.

Nagy meglepetésnek nem tekinthető a bejelentés, ugyanis Kulcsár Árpád lemondása után az országos sajtó már rebesgette, hogy a Ferencváros egykori labdarúgója érkezhet a kispadra.

Mátyus az edzői karrierjét Pápán kezdte, de dolgozott már Nyíregyházán, Szombathelyen és a Budafoknál is. Utóbbi együttesével még Magyar Kupa finálét is játszott. Érdekes kapocs közte és a PMFC közt, hogy a Pécs Nyíregyháza elleni, mindezidáig utolsó élvonalbeli mérkőzésén ő ült a nyírségiek kispadján – a 2-1-es PMFC-sikert hozó meccs után az MLSZ mindkét együttes kizárta az élvonalból. A mérkőzés után jelképesen eltemették a pécsi futballt.

Örömmel fogadtam el a PMFC felkérését, vezetőedzőként azon leszek, hogy stabilizáljuk a gárdát, és kirángassuk a kátyúból kissé megrekedt szekerünket” – kezdte beköszönőjét Mátyus a klub honlapján. – „Meggyőződésem, hogy a keret többre hivatott a mostani szereplésnél, ezt pedig kemény és kitartó munkával szeretnénk bebizonyítani. Szükségünk van a szurkolók támogatására, akik képesek belehajszolni a fiúkat a győzelembe. Együtt előrébb léphetünk!

Nem vár könnyű feladat a szakemberre, hiszen a pécsi együttes idei három bajnokiján csupán egy pontot szerzett, és a hatodikról visszacsúszott a tabella tizedik helyére. Ami talán ennél is nagyobb baj, hogy az eddigi 21 forduló alatt a PMFC összesen 10 gólt szerzet, úgy, hogy az utolsó helyen álló MTE1904 is is 16 góllal áll. Ennek tükrében még a 10. hely is egy kisebb csodának tűnik…

Borítókép forrása: nemzetisport.hu