Az elmúlt évek legnagyobb vitáját kiváltó kormányzati stratégia az, amely értelmében a Fidesz akkumulátorgyártó „nagyhatalommá” akarja tenni az országot. Ennek következtében rendszeresen jelentik be az újabb akkumulátoripari üzemeket országszerte. A lakosság, a zöldek és az ellenzéki pártok pedig tiltakoznak.

Az akkumulátorgyárak ellenzői főként a potenciális környezetterheléssel, szennyezéssel érvelnek. Rendszeresen felmerülő kritika a termőföldek elherdálása, az óriási energia- és vízigény kérdése. A kormány ezzel szemben arra hivatkozik, hogy valamennyi akkumulátorgyárnak és az iparághoz kapcsolódó más üzemeknek a lehető legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük.

Egyetértés tehát nincs, de nézzük, hogy mik az eddigi tapasztalatok a már működő üzemekkel kapcsolatban. A közelmúltban jelent meg az Átlátszón egy cikk, amelyben részletesen foglalkoznak azzal, hogy a gödi akkumulátorgyár működése során milyen problémák merültek fel.  

Magzatkárosító oldószer a levegőben

Ebben a cikkben az Országos Környezetvédelmi Információ Rendszerben is megjelent adatokra hivatkozik a szerző. Az ott elérhető adatokból kiderül, hogy 2019 és 2022 között mintegy 88 tonna került a levegőbe Gödön egy NMP-nek nevezett oldószerből, amelynek súlyos, magzatkárosító hatása van.

Ha elrettentő példákat keresünk, akkor érdemes egy kis figyelmet szentelni a dél-koreai SungEel Hitech Hungary Kft. nevű vállalatra is. A cég Bátonyterenyén és Szigetszentmiklóson rendelkezik telephelyekkel, ahol selejtes akkumulátorok feldolgozását végzik. Korábban több súlyos szabálytalanság történt már a cég telephelyein, egy sajnálatos munkahelyi baleset következtében pedig két dolgozó életét is vesztette. A bátonyterenyei telephely működését a sorozatos szabálytalanságok miatt az illetékes hatóság 100 milliós büntetést követően fel is függesztette.

Az LMP pécsi országgyűlési képviselője, Dr. Keresztes László Lóránt tartott néhány héttel ezelőtt sajtótájékoztatót, amelyben újabb, a SungEel-t érintő botrányos ügyekről számolt be. A képviselő elmondta, hogy a sajtóban is megjelent információk alapján a cég telephelyén az egyik gépsor mellett a nikkel levegőben mért koncentrációja a határérték mintegy kétezerszerese volt.

Erre az üzemre mondta korábban a kormányhivatal, hogy nincs szükség környezetvédelmi engedélyezésre, mert nem lesz jelentős környezeti hatása. Ez is bizonyítja, hogy felelőtlenül jártak el az illetékesek. – mondta Keresztes.

Úgy tűnik tehát, hogy hiába állítja a kormány, hogy az üzemeknek szigorú szabályoknak kell megfelelniük. A valóságban ezeket nem tudják betartatni a hatóságok.