A NAV február elején gyanúsítotti kihallgatásra hívta be a badacsonytomaji önkormányzat dolgozóinak nagy részét

A 24.hu információi szerint a NAV február elején gyanúsítotti kihallgatásra hívta be a badacsonytomaji önkormányzat dolgozóinak nagy részét. Hartai Béla, Badacsonytomaj korábbi alpolgármestere ezt az értesülést megerősítette. Közölte, hogy a dolgozókat a tóparti sétányon álló műemléképület, a Tátika felújítására elnyert uniós támogatás szabálytalan felhasználása miatt indult vizsgálat keretében hallgatták ki. Szerinte Badacsonytomaj polgármestere, Krisztin N. László kötött a 2,4 milliárd forintos támogatás terhére fejenként egymillió forint körüli összegekről szóló szerződést az előző önkormányzati választás előtti időszakban.

Közbeszerzési Döntőbizottság 2020-ban pénzbírságot szabott ki az önkormányzatra az uniós támogatás törvénysértő kezelése miatt. Már akkor megállapították, hogy a polgármester 61,7 millió forintot osztott szét szabálytalanul projektmenedzseri tevékenység címén. A pénzből a városházi alkalmazottak mellett az akkori jegyző is részesült. Aki a többieknél jóval nagyobb, 5,5 milliós megbízási szerződést írt alá a polgármesterrel.

forrás: 24.hu

További érdekes tartalmak itt!