A közmédia több csatornája is élő adásban közvetíti Sulyok Tamás ünnepélyes köztársasági elnöki beiktatását. A ceremónia az M1-en és a Dunán, valamint a Kossuth rádión követhető – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája pénteken az MTI-vel.    

A közlemény szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök március 5-én lépett hivatalba, beiktatási ceremóniáját március 10-én, vasárnap délután tartják.    

A Szent György téri ünnepséget élőben közvetíti 14 órától az M1 aktuális csatorna, a Duna és a Kossuth rádió – jelezték.    

A tájékoztatás szerint a ceremónia a díszzászlóalj és a gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály katonai tiszteletadásával kezdődik, majd a történelmi zászlók bevonulása és a történelmi egyházak áldása után Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédével zárul.    

A beiktatási ünnepségben közreműködik Kubik Anna színművész, Kacsó Hanga népdalénekes, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara Próká-Torok kórusa – tették hozzá.    

Mint írták, a közvetítés előtt 13.50-től az M1-en és a Dunán Imre Balázs, a közmédia műsorvezetője ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal beszélget, a Kossuth rádióban Ujhelyi Zoltán vendége Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója lesz. Az élő adás után 15 órától folytatódik mindkét stúdióbeszélgetés – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu

Sulyok Tamás köztársasági elnökké választásáról a bahir.hu oldalán is olvashattak.