Bodnár Erika Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, 1948. március 17-én született Budapesten.

1970-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, ezután a szolnoki Szigligeti Színház tagja lett. A Berényi Gábor által irányított társulatban, komoly művészi, sok esetben úttörő művészi munka részese lehetett. Színháztörténeti jelentőségű volt Örkény István drámájának, a Macskajátéknak az ősbemutatója, melyben Egérke szerepét alakította. A darab budapesti bemutatóján – a Pesti Színházban – is ő játszotta ezt a szerepet. Partnere lehetett a soha nem titkolt két vetélytársnak: Bulla Elmának és Sulyok Máriának, valamint Greguss Zoltánnak.

1972-ben leszerződtette a József Attila Színház, 1974-ben pedig már a Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1982-től az önálló társulattá szerveződő Budapesti Katona József Színház alapító tagjaként lépett színpadra. Klasszikus és modern darabokban is kiemelkedő alakítások fűződnek nevéhez. Számtalan filmben, televíziós tévéfilmekben és a rádióban is jelentős alakításokkal hívta fel magára a figyelmet.

Magánéletéről annyi tudható, hogy az első férje Lencz György, második férje Bálint András színművész volt. Mindkettőtől elvált.  Fia Dr. Lencz Balázs a Nemzeti Múzeum tárgyrestaurátora. A színésznőnek két unokája van: Norbert és Réka. Testvére Bodnár István labdarúgó.

Díjai:
Színikritikusok díja
Játékfilmszemle – legjobb női alakítás díja
Farkas–Ratkó-díj (1977)
Jászai Mari-díj (1982)
Film- és tévékritikusok díja (1985)
Érdemes művész (1987)
Déryné-díj (1995)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2002)
Vastaps-Díj – a legjobb női mellékszereplő (2006, 2009)
Kiváló művész (2010)
Vastaps-díj (2011) – legjobb női mellékszereplő (Két lengyelül beszélő szegény román, Nordost) és Máté Erzsi-díj ( 2019)

Forrás: wikipedia.org, port.hu

Fotó: wikimedia.org

A bahir.hu oldalán folyamatosan talál friss híreket, információkat.