Ma ünnepli 74. születésnapját a magyarországi roma zene koronázatlan királynője, Bangó Margit. A népszerű énekesnő 1950. április 4-én látta meg a napvilágot Vásárosnaményben.

Margit zenészcsaládba született Szabó Margit néven, édesapja cimbalmozott, édesanyja énekelt. 1967-ben, 17 évesen édesanyja biztatására jelentkezett a Magyar Rádió tehetségkutató versenyére, mely után a rádió felvételeket készített vele. Az 1980-as években Horváth Pistával közös műsora volt az állami televízióban. 1985-ben szerepelt az Átok és szerelem című filmben amelyben Punka szerepét formálta meg. Az 1990-es évek elején a 100 Tagú Cigányzenekarral kezdett el fellépni.

Fiatalon ment férjhez, első férje Bangó Lajos volt, de a házasságuk csupán másfél évig tartott; ebből a kapcsolatból született a lánya, Marika. Első férjével történt válása után már nem tudta elhagyni a Bangó nevet, ezzel a névvel, Bangó Lajos mellett, feleségeként, Bangóként lépett be a zenei köztudatba, azóta művésznévként használja. Később újra férjhez ment, tíz évig volt párja Járóka Sándor cigányprímás.

Zenei karrierje ezután a csúcsra tört, egyértelműen ő lett Magyarország legsikeresebb roma énekesnője. A 90-es években egy rövid ideig Japánban is vállalt szereplést, 1994-ben pedig elnyerte a Japán nagyművészek díját. 2000-ben Vásárosnamény díszpolgárává választották, majd 2004-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át, 2006-ban pedig Kossuth díjjal ismerték el tevékenységét. 2010-ben a Fonogram díját is elnyerte.

Bár Bangó Margit kevesebbet szerepelt a különböző zenei showműsorokban, egyszer-egyszer azért ezekben is megjelent. A Nagy Duett második évadában Lakatos Márk mestereként a második helyet szerezte meg.

Bár elsősorban zenei munkásságáról ismert, Bangó Margit a magyar gasztronómiában is elismert személy. Erre leginkább a Hal a tortán c. műsorban figyelt fel a nagyközönség, ahol több évadban szerepelt kiemelkedően szerepelt. Ezt követően több szakácskönyve is megjelent, melyek nemzetközi díjakat is elnyertek.

Szerkesztőségünk nevében további sikeres éveket kívánunk neki!