Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezejének virágzása alkalmából április 27-én Babócsán.

A szervező Babócsáért Egyesület a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a Somogy vármegyei település Basa-kertjében immár 26. alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket. A rendszerint látogatók ezreit vonzó egynapos fesztivál programjai között lesz játszóház, végvári forgatag, íjászat, kézműves vásár, főzőverseny, táncelőadás és több koncert is.

A település honlapja szerint a rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején 13 hektáros területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére. Azóta évszázadokon át minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.