A pénteki svédek elleni győzelemmel jó helyzetbe került csapatunk az olimpiai kvótáért vívott harcban. Bár a mai mérkőzés nem volt tétnélküli, akár egy japánok elleni négy gólos vereség is belefért, csak az annál súlyosabb kudarcot kellett elkerülni. A csapat azonban fogadkozott, hogy erre nem gondolnak, úgy állnak hozzá, mintha 0-0-ról kezdenének.
És ez látszódott is. A mérkőzés elején kiegyenlített meccset láttunk sok hibával, ám a mieink találtak magukra, és 3-3 után egy 6-1-es szériával 9-4-re húztak el. A japánok az erőtlen támadójátékot és a sok elvesztett labdát 7-6-os játékkal próbálták kompenzálni, ám ez több kárral járt, mint haszonnal, a támadójátékuk alig javult, cserébe több üreskapus gólt is szereztek a magyarok. Így nagyon hamar 13-6-ot mutatott az eredményjelző. A félidő maradékában kiegyenlítettebbé vált a játék, ám a különbség nem csökkent, így 18-11-es magyar előnnyel vonultak a szünetre a csapatok.
A második félidőben pedig egy teljesen hitehagyott japán csapatot láthattak a nézők. Olyan szempontból ez nem meglepő, hogy már egy 7 gólos hátrány ledolgozása is elég nehéz egy félidő alatt, ám a korábbi eredmények miatt a második játékrészt 12 góllal kellett volna megnyerniük. Idejét nem tudom, hogy a magyar női kézilabda válogatott mikor kapott ki utoljára 12 góllal egy félidőben, ez még egy világbajnok csapatnak sem lenne könnyű és azért Japán ettől a szinttől messze van. És ez a meccs alatt látszódott is, néha már úgy éreztük, hogy nekünk minden összejön, az ellenfelünket pedig még az ág is húzza. A végére picit kozmetikáztak a japánok a már tíz gólt meghaladó hátrányon, de így is magabiztos 37-28-as magyar győzelem született.
Ezzel 2004 után történt meg újra, hogy mindkét kézilabda válogatottunk kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra.
