Szexuális erőszak bűntette, bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntette, és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy férfival szemben a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség. Az elkövető a vármegyebeli idősek otthonában egy idős nőt többször bántalmazott szexuálisan és tettlegesen is. – olvasható az ügyészség mai közleményében.

A férfi 2018 márciusa és 2023 májusa közötti időben volt a gondozója egy 77 éves nőnek, aki az életkorából és betegségéből adódóan korlátozottan volt képes védekezésre,  és bűncselekmények elhárítására.

A vádlott 2023 február – május között, az éjszakai műszakok alatt rendszeresen – részben erőszakkal, részben fenyegetéssel – szexuális cselekmények tűrésére, illetve annak végzésére kényszerítette az idős nőt.

Ugyanezen időszak alatt a férfi a feladatköréből adódó ápolási-gondozási kötelezettsége teljesítése során többször, testszerte, kézzel ütlegelve bántalmazta a gondozására bízott nőt, melynek következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a vádiratában – arra az esetre, ha a férfi a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri – 10 év fegyházbüntetés kiszabására, 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra, valamint arra tett indítványt, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el a férfit minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amely más személy gondozásával, ápolásával, gyógykezelésével jár.

Forrás: ugyeszseg.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss híreket, információkat.