„Tájékoztatjuk Önöket, hogy Dr. Szepesvári Szabolcs kolléga úr a mai napon az intézmény főigazgatói pozíciójából távozott. Az intézménymenedzsment, valamint az ágazatvezetés nevében ezúton szeretnénk megköszönni az elmúlt évek vezetői munkáját” – olvasható a szűk szavú közlemény a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Facebook-oldalán.

Az viszont már a közleményből nem derült ki, hogy valójában ki is kezdeményezte a munkaviszony megszüntetését, és kórház főorvosának távozása mögött milyen okok állnak valójában. – fedezte fel a bejegyzést a Telex.

A közlemény napvilágra kerülése után természetesen azonnal megindultak a pletykák a városban, az ügyben Bányai Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője is megszólalt.

Mivel szerinte sokan várnak magyarázatot a főorvos távozásával kapcsolatban. „Fontos tisztázni, hogy a távozás mögött a Bács-Kiskun vármegyei kórház vezetőjével való, kibékíthetetlen személyi konfliktus állt elsősorban. Törvénytelen dolgot, mai ismereteim szerint Szepesvári igazgató úr nem követett el, ezt meg tudom erősíteni!” írta Facebook-oldalán Bányai Gábor.

A bejegyzésből kitűnik, hogy a fideszes képviselő szerint a konfliktusban az is szerepet játszhatott, hogy az utóbbi években jobban működött a kiskunhalasi kórház, mint a kecskeméti, „ahol mindenki látja, hogy sajnos komoly vezetési válság is van”.

„Igazgató úr sajnálatos távozásával nem értettem egyet, de ebbe beavatkozási lehetőségem sajnos nem volt” – írja Bányai Gábor.

A térség országgyűlési képviselőjeként azonban kötelességének és felelősségének érzi, hogy a mindenkori kórházvezetéssel együtt dolgozzon. „Most sem tehetek mást, segíteni fogom az új vezetőt, Dr. Lénárt Endre igazgató urat.”

„A sajnálatos személyi változások nem szabad, hogy a pozitív folyamatokat gátolják” – írja a képviselő, aki szerint itt nincs vége a történetnek. „A végére járok mindennek!” – ígérte választóinak.

A bahir.hu oldalán folyamatosan talál friss híreket, információkat Baranya vármegyén túlról is.