A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ezüstérmet nyert szombaton a zágrábi olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon.  

Az MTK Budapest olimpiai bronzérmese a döntőben az azeri Eldzsan Hadzsijevvel találkozott, aki eddig hét World Tour-érmet gyűjtött, de Eb-n vagy vb-n még nem állt dobogóra. A 29 éves Tóth ugyanakkor világbajnoki ezüst- és bronzéremmel büszkélkedhetett, kontinenstornákról pedig egy ezüstnél és három bronznál tartott.    

Kettejük eddigi egyetlen meccsét a 21 éves ellenfél nyerte januárban a portugáliai Grand Prix-n. A második csata két perc elteltével dőlt el, amikor Hadzsijev egy horogdobásra vazaarit kapott, majd leszorítással folytatta az akciót, és a második vazaaari már ippongyőzelmet ért.   

A 29 éves Tóth ötödször állhat Eb-dobogóra, és ő szerezte meg a magyar cselgáncssport 30. Eb-ezüstjét.   

 „Az egyik szemem sír, a másik nevet” – nyilatkozta az M4 Sport csatornának.

„Nem voltam óriási formában, de szépen meneteltem, és nagyon akartam ezt a címet. A döntőben erőkülönbség volt köztünk, bármivel próbálkoztam, nem találtam a rést a pajzson. Próbáltam a szokásos taktikámmal kivéreztetni, fárasztani az ellenfelemet, most erre nem volt elég idő.”    

Tóth Krisztián közölte, kisebb sérüléseket szedett össze a közelmúltban, amelyek miatt kevesebbet tudott edzeni, úgyhogy úgy ment az Eb-re, hogy amilyen 70-80 százalékos formát tud időzíteni, azt hozza.    

„Ez az ezüst egy jelzés, hogy van keresnivalóm, és minden adott ahhoz, hogy amit megcsináltam 2021-ben, az Párizsban is sikerüljön” – mondta a budapesti dzsúdós, hozzátéve, nagyon szeret Zágrábban versenyezni, három-négy érmet szerzett már a horvát fővárosban, ahol talán azért is szeretik ott őt, mert ha 300 gyerek jön autogramért, ő mindig mindenkinek ad.     

Az Eb vasárnapi zárónapján a vegyes csapatversenyre kerül sor, a magyar válogatott részvételével.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss sporthíreket, információkat.