Baranya vármegye térségében: Szerdán az ország nyugati, délnyugati felén élénk, olykor erős DK-i szél támadhat.
Emellett még többségében napos-gomolyfelhős időjárás marad a jellemző. Az ország nyugati felén lehet erősebb felhősödés a délután második felétől, és a délnyugati határszélen kisebb eső is lehet. A keleti országrészben a délutáni gomolyfelhőzetből alakulhatnak ki szórványosan helyi záporok, esetleg egy-egy zivatargóc.
Éjszaka országszerte befelhősödik az ég, és a Dunántúlon helyenként előfordulhat kisebb eső.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
kedd délután 21,
szerda reggel 7,
szerda délután 21,
csütörtök reggel 7 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Csütörtökön zömében erősen felhős ég, kevesebb napsütés, többfelé élénk, erős DK-i szél a legvalószínűbb. Napközben csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, gyenge zápor, és a hőmérséklet ezeken a helyeken jelentősen visszaesik. Estétől, a délnyugati térségben nő meg várhatóan a csapadékhajlam záporok, zivatargócok formájában.

– Pénteken előreláthatólag eleinte erősen, majd szakadozottan felhős időben országszerte előfordulhat eső, záporeső, délután zivatar. Csak kevés napsütésre látszik esély.

– Szombaton napos idő valószínű mérsékelt felhősödésekkel és elszórtan kialakulhatnak gyenge záporok.

– Vasárnap ismét erősebben felhős idő lehet a jellemző, és néhol kisebb eső is lehet.

forrás: eumet