Újra elindult az úgynevezett E-cég betekintő szolgáltatás, amely immár megújult formában áll a felhasználók rendelkezésére – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) csütörtökön az MTI-vel.

    Azt írták, az IM egy korábban már meghatározott kiemelt célja, hogy a cégnyilvántartási rendszert, az E-cég betekintés szolgáltatást megújítsa, működését biztonságosabbá és még hatékonyabbá tegye.
    Hozzátették, az elmúlt időszakban több előremutató fejlesztést valósítottak meg a szolgáltatással kapcsolatban, amelynek célja az ügyfelek által jelzett észrevételek javítása és pótlása, a szolgáltatás minőségének fokozása, valamint működésének stabil alapokra helyezése volt. Ezzel párhuzamosan megvalósult az informatikai infrastruktúra és a működtető környezet korszerűsítése is – írta az IM.
    A fejlesztést követően, immár naprakész adatok érhetők el az E-cég betekintő szolgáltatáson keresztül – hangsúlyozták.
    A továbbfejlesztés az IM és az Országos Bírósági Hivatal között megkötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően valósulhatott meg – áll a tárca közleményében.

forrás: mti