„Újabb kamu Karácsonytól”, „93/135, hetven százalék sem teljesült” – szembesítik kihívói Karácsony Gergelyt a 2019-es programjával. A főpolgármester nem kevés vállalással futott neki öt évvel ezelőtt, az összes pontból messze nem is teljesült minden, de pipálgattak is a programból. Megnéztük, hogy a főváros pénzügyi helyzete mellett mit sikerült kipipálni, és mik azok a jelképes, milliárdok nélkül is lehozható projektek, amik Karácsony újraválasztása esetén a következő ciklusra csúszhatnak. – írja mai cikkében a telex.hu

A fővárosi kampányban a Vitézy Dáviddal és Szentkirályi Alexandrával a versenyben a főpolgármesteri kampány központi elemévé vált Karácsony Gergely idei és a 2019-es évi programja. A maga módján mindkét ellenjelölt igyekszik darabokra szedni a szintén induló Karácsony Gergelyt és a 2019-es, több mint negyven oldalnyi ígéretcsomagját.

Szentkirályi Alexandra például kidolgozta azt az ötvennapos visszaszámlálást, amiből a „Karácsony-kamukból” címmel majd mindennap közzétesz egy szerinte azóta sem teljesített ígéretet.

Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pedig összesítést készített: a Telexnek adott interjújában azt mondta, hogy 135-ből 93 ígéret nem teljesült. Vitézy a villamosfejlesztések tervezését hiányolja legjobban, de a rakparti sétányt és az állatvédelmet is többször szóvá tette már.   

Vitézy Dávid „szórakoztatónak” nevezte, hogy a főpolgármester két olyan villamosfejlesztést jelentett be – a Budai Fonódó villamoshálózat déli irányú hosszabbítását és a Szegedi úton át a Zuglót Angyalfölddel összekötő vonalat -, amelyek szerepelnek a 101 pontos programjában, amiket „az elsőtől az utolsó tervlapig” a Budapest Fejlesztési Központban az ő, Vitézy Dávid irányításával készítettek elő 2020 és 2022 között, és amiket a Karácsony-városháza éveken át, „folyamatosan ott akadályozott, ahol csak tudott”.    

„Ezek azok a tervek, amikért a kampányban „megállás nélkül engem kritizál a főpolgármester” – tette hozzá a főpolgármester-jelölt.    

„Értem, hogy Karácsony Gergely egyetlen villamosberuházás előkészítését sem tudja felmutatni öt év alatt, és azt se bánom, ha az általunk előkészített beruházásokat ígéri, de legalább ismerje el, hogy a mi terveinkkel kampányol” – írta Vitézy Dávid.    

Véleménye szerint a budapestieknek érdemes azt is mérlegre tenni, ki lesz képes meg is valósítani ezeket a terveket. Az utolsó jelentős villamosberuházások Budapesten mind a BKK azon időszakához kötődnek.

„Megépítettük a Budai Fonódót, felújítottuk az 1-es és a 3-as gyűrűt füves vágányokkal. És sikerrel aláírtam a szerződést az elmúlt negyven év legnagyobb villamosbeszerzésére, melyből máig jönnek az új CAF-villamosok”

Ezt közölte a főpolgármester-jelölt, megjegyezve, „az elmúlt öt év mérlege: a nagy semmi”.

Forrás: telex.hu, mti.hu

A bahir.hu oldalán folyamatosan informálódhat a friss, aktuális közéleti kérdésekről, hírekről, információkról, akár Baranya vármegyén túlról is.