Brutális: megverték társai a kisdiákot, kórházba került

Egymás után több tanuló is bántalmazta egyik társukat a nagykónyi általános iskolában, a bántalmazott kisdiákot végül aztán kórházba kellett szállítani.

A Tolna megyei rendőrök az esetet követően garázdaság miatt indítottak eljárást a Nagykónyiban történt brutális iskolai verekedés miatt – derül ki az RTL Híradójából.

A brutális verésről, ami kórházi ápolással végződött, videó is készült a tanteremben, amin többek között az is jól látható, hogy több diák bántalmazza az egyik iskolai társát, szörnyű látni is ahogy olykor meglehetősen brutális módon, ököllel ütik a 13 éves gyereket.

A brutális támadás a nagykónyi általános iskolában még csütörtökön történt, a verést követően a kisdiák pedig a tankerület tudomása szerint csak pénteken került kórházba.

Az általános iskolai osztállyal az eset óta pszichológus foglalkozik.

„Engem őszintén szólva ez nyomasztott leginkább, hogy amikor már úgy tűnt, lezajlott az incidens, akkor jött még egy gyerek, és megint egy. Nem egyszerre támadták meg a kisfiút, hanem egymás után sokan” – mondta az RTL csatornának Jármik Éva pedagógiai szakpszichológus.

Kiemelt fotónk illusztráció!

A bahir.hu oldalán folyamatosan talál friss híreket, információkat.