Osztálytársai megölésével fenyegetődző fiatalkorú gyanúsított letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság – hivatalos oldalán tudatta a letartóztatás elrendelését szombaton délelőtt a Miskolci Törvényszék. 

A nyomozás adatai szerint a Sajókazai Általános Iskola tanára a 2024. május 24. napján megtartott tanórán észlelte, hogy a fiatalkorú gyanúsított egy tizenegy centiméter pengehosszúságú konyhakést elővesz a táskájából, és azt a saját nyelvén húzogatja, ezért a kést elvette tőle.

A gyanúsított tagja egy korábban létrehozott internetes közösségi csoportnak, melyben – többek között – egy sajókazai „mészárlásról” és e kapcsán egy „bázis” létrehozásáról értekeztek, valamint olyan bejegyzést tett közzé, hogy a „sajókazaiak mind meg fognak fizetni!”. A gyanúsított 2024. május 26-án üzenetküldő alkalmazáson keresztül közölte az osztályfőnökével, hogy az általa iskolába vitt késsel az volt a szándéka, hogy az egész osztályt megölje.

A gyanúsított fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas emberölés előkészülete bűntettének a megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított a még kihallgatandó tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárást veszélyeztetné, esetleg az előkészített bűncselekményt véghez vinné, ezért – a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára is figyelemmel – egy hónapra elrendelte a fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, melyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

A végzés nem végleges, a gyanúsított, védő és törvényes képviselő fellebbezést jelentett be.

Forrás: birosag.hu

Fotónk illusztráció!

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss választási híreket, információkat.