Nem áll le Magyar Péter, már hétfő este botrányt okozott, amikor kivonult az ATV Egyenes beszéd című műsorából. A vita arról folyt, hogy Magyart állítása szerint nem hívták meg a csatorna műsoraiba, amire Rónai Egon egy mappát átadva szembesítette azzal, hogy valójában többször is meghívták, csak Magyar nem ment el.

Az ATV egy cikkben le is írta, hogy pontosan mi szerepelt a mappában. Magyar Péter korábban azt mondta, hogy március 28. és május 3. között egyszer sem hívták be élő adásba. A cikk szerint ez olyannyira nem igaz, hogy az elmúlt hónapokban összesen 18 alkalommal, az említett időszakban pedig háromszor keresték meg interjúkéréssel a Tisza Párt alelnökét. A csatorna szerint telefonon, SMS-ben és a sajtósán keresztül is keresték, választ azonban nem kaptak.

Az Egyenes beszédben kétszer szerepelt: először május 31-én, majd a választások előtt két nappal, június 7-én. Ez utóbbi egyébként szintén elég feszült beszélgetés volt, mivel Magyar propagandacsatornának nevezte az ATV-t. 

Magyar Péter is reagált az eseményekre. Hétfő esti bejegyzésében arról ír, hogy „abban hibáztam, hogy elhittem, hogy egy korrekt interjút akarnak készíteni. Többet nem fog előfordulni. Messzire elkerülöm a Fidesz házitelevízióját.”

Ezután kissé váratlanul több ATV-munkatárs vallási hovatartozását sorolta fel. Egész pontosan a Fideszhez ezer szállal kötődö Németh Sándor és egyházának, a Hit Gyülekezetének tagjait listázta. Az egyik szerkesztőről, Morvay Péterről pedig közölte, hogy III/III-as ügynök volt a szocializmus idején. Morvay ezt válaszában nem is tagadta, állítása szerint „élete legrosszabb döntését” hozta meg 1985-ben. Végül 23 évesen „lelkiismereti okokból” megszüntette kapcsolatát a titkosszolgálattal és mindenkitől elnézést kért, akiről jelentett.