A Magyar Szocialista Párt rövidke Facebook-posztban tette közzé Komjáthi Imre választást értékelő gondolatait, melyek a Népszavában is megjelentek. Maga a konklúzió azonban a választások eredményének tükrében némiképp meglepő. A társelnökük szerint ugyanis kifejezetten reménykeltő eredmény született.

Noha azt a társelnök is elismeri, hogy az Európai Parlamenti Választásokon nem ők voltak a Fidesz fő kihívója (nehéz is lenne ezt állítani), annak azért örül, hogy a Fidesz az előző évekhez képest gyenge eredményt produkált.

Azt viszont sikernek könyveli el, hogy Közel 250 MSZP-s tag szerzett polgármesteri, vagy képviselői helyet a vasárnapi választáson és közel hatszázan vannak, akik valamilyen formában az MSZP támogatásával jutottak mandátumhoz. Ez szerinte az összes ellenzéki képviselő közel egyharmada.

A társelnök szerint ebben a veszélyhelyzetben hozott önkormányzati döntések is szerepet játszottak: „A választópolgárok nem felejtették el, hogy az MSZP önkormányzati politikusai már a megválasztásukat követő hónapokban, a világjárvány idején is példát mutattak más önkormányzatok számára is, hiszen elsőként nyújtottak segítő kezet a bajbajutottaknak, miközben a polgármesteri hivatalok épületeit a „segítség házává” tették a veszélyhelyzetben.

Komjáthi szerint e mellett annak is köszönhető a sikerük, hogy „ők a sikereikkel, az elért eredményeikkel kampányoltak és nem mások földbe döngölésére és megalázására építették a politikájukat.”