Obszcén tréfálkozás miatt indított hatósági eljárást a Médiatanács Balázsék ellen

Hatósági eljárás indításáról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Rádió 1 Balázsék című műsorszámának egyik epizódjával kapcsolatban; a testület vizsgált egy, a TV2-n sugárzott kereskedelmi közleményt is, amelyet túl rövidnek és túl hangosnak talált két bejelentő.    

Az NMHH kommunikációs igazgatósága az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy korhatári besorolás vizsgálata miatt szerepelt a Médiatanács ülésének napirendjén a Rádió 1 Balázsék című műsorszámának május 13-án 6 óra 13 perctől közzétett epizódja.    

A tizenkét éven aluliaknak nem ajánlott, azaz III. korhatári kategóriába sorolt adásban többek között műtéti beavatkozásokkal tréfálkoztak obszcén módon.    

A Médiatanács a hallgatói bejelentés nyomán hatósági eljárás indításáról döntött annak megállapítása érdekében, hogy a médiaszolgáltató, a Radio Plus Kft. a műsorszám közzétételével megsértette-e a klasszifikációs rendelkezéseket.    

Ugyanezen az ülésén – szintén állampolgári bejelentésre – vizsgálta a testület a Petőfi rádión május 14-én 6 óra 3 perctől közzétett Egy nap egy év című zeneszámot.    

A vizsgálat alapján a Supernem együttes szerzeménye megfelelt a médiaszolgáltató által választott III. korhatári kategória követelményeinek, ezért a Médiatanács nem indított eljárást a médiaszolgáltatóval szemben – írták.    

A közleményben úgy folytatták, hogy két bejelentő is túl rövidnek és túl hangosnak találta az egyik autós portál TV2-n sugárzott reklámját.    

Hangsúlyozták, hogy a tudatosan nem észlelhető reklámok közzétételét a jogszabályok tiltják.    

A Médiatanács vizsgálata azt állapította meg, hogy a hirdetés az érzékelhetőségi határértéken belül van, amelyet a bejelentések ténye is igazolt, ezenkívül a reklámszpot átlagos hangossága nem haladta meg a környezetében mért egyéb médiatartalmak átlagos hangerejét, illetve a még tolerálható 3 decibeles határértéken belül maradt, ezért a testület nem állapított meg jogsértést.    

A közlemény szerint nem találta jogsértőnek a Médiatanács a TV2-n április 16-án, 17-én, 18-án, 19-én, 22-én, valamint 23-án 19 óra 55 perces kezdettel sugárzott Házasság első látásra című műsorszámot sem.    

Az epizóddal kapcsolatban érkezett bejelentések szerint az egyik férfi szereplő női játékostársához intézett megjegyzéseivel az egész női nemet megalázta, a verbális agresszió közzétételével pedig a médiaszolgáltató rossz példát mutatott a fiatalabb generációnak.     

A Médiatanács megállapította, hogy a beszélgetések, mivel érzelmileg felkavaró párkapcsolati problémákra vonatkoztak, a közönség egy részét érzékenyen érinthették, azonban az elhangzott vélemények nem hirdették a női nem másodrendűségét.  

Az epizódok nem valósították meg sem az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó törvényi rendelkezés sérelmét, sem a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatását, és a műsorszám nyelvezete sem haladta meg a médiaszolgáltató által választott III. korhatári kategória – tizenkét éven aluliaknak nem ajánlott – kritériumait – közölték.    

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál pécsi, baranyai híreket, információkat.