A Budapesti Operettszínház mély megrendüléssel tudatja, hogy Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze gyors lefolyású betegség következtében, ma délután, 51 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Fájdalmunkat szavakban kifejezni lehetetlen. Vadász Zsoltot a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. Kérjük a sajtó képviselőit, hogy a család és a társulat gyászát tartsák tiszteletben. – olvasható a Budapesti Operettszínház hivatalos közösségi oldalán.

Vadász Zsolt 1972-ben született Ózdon. Már gyermekkora óta vonzotta a színház és a zene világa. Hivatása alapjait a Goór Nagy Mária Szinitanodában és a Budapesti Operettszínház Zenés-Színészképző Stúdiójában sajátította el. Első megmutatkozása az Operettvilág Együttes Cigánybáró című előadásában Ottokár szerepében volt.

1997-től 2001-ig az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt, ahol népszerű operettek és musicalek főszerepeit alakította. 2000–2002 között a debreceni Csokonai Színházban játszott. 2001 óta volt a Budapesti Operettszínház művésze, ahol operett- és musicalszerepeket egyaránt énekelt, leggyakrabban bonivánként találkozhatott vele a közönség. Első szerepe a Budapesti Operettszínházban Tassilo gróf volt a Kálmán Imre Marica grófnőjében. 2008-ban megkapta az Évad Operettszínésze kitüntetést.

Feleségével, Lukács Anita operetténekes-színésznővel együtt is rendszeresen színpadra álltak. Szerepei között találjuk Edwint (Csárdáskirálynő), Tassilo grófot (Marica grófnő), Mr. X-et (Cirkuszherecegnő), Szu Csong herceget (A mosoly országa), Jonelt (Cigányszerelem), Rosillont és Danilót (A víg özvegy), Renét (Luxemburg grófja), Eisensteint és Alfrédet (A denevér), Ottokárt (Cigánybáró), Kékszakállt (Kékszakáll), Baracs Ivánt (Mágnás Miska), Petrovot és a Nagyherceget (Sybill), Draskóczy Ádámot (Mária főhadnagy). – írja a fidelio.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál pécsi, baranyai vagy akár Baranya vármegyén túlról érkező közéleti, kulturális és környezetbarát híreket, információkat.