Robbanószerkezettől halt megy egy gyermek Horvátországban

Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves cseh gyerek Horvátországban, az apát letartóztatták közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény vádjával – közölte pénteken a Zára (Zadar) megyei rendőrség.    

A 46 éves férfi és családja turistaként tartózkodott az országban. Szerdán ellátogattak Knin környékére, ahol a tiltások és a szemmel jól látható angol és horvát nyelvű veszélyt jelző táblák ellenére bementek egy katonai gyakorlótérre. A kilencéves gyerek talált egy robbanószerkezetet, amelyet magával vitt, az apa pedig személyesen tette be a gépkocsijukba.    

Nem sokkal később az autó meghibásodása miatt leálltak az út szélén, a gyerek pedig kivette a kocsiból a robbanószerkezetet, amely abban a pillanatban aktiválódott.     

A robbanás következtében a gyerek a helyszínen életét vesztette, két nő súlyosan, egy férfi pedig könnyebben megsérült.     

A rendőrség azonnal nyomozást indított az ügyben. A helyszínen talált maradványokat szakértői vizsgálatra Zágrábba küldték, hogy megállapítsák a robbanótest típusát és aktiválódásának lehetséges okát.     

Az apa ellen vádat emeltek, és bíróság elé állítják – közölte a rendőrség.     

A horvát aknamentesítő központ (HCR) adatai szerint az 1990-es évek első felében dúló délszláv polgárháborúból visszamaradt aknagyanús területek nagy részét már megtisztították. Még 4 megyében – 22 város és járás területén – mintegy 82 négyzetkilométernyi területet kell átvizsgálni, és 9800 aknát kell hatástalanítani, nagyrészt azokon a területeken, ahol intenzív harcok folytak a délszláv háború alatt.    

Az ország területén jelenleg is 3600 tábla hívja fel a figyelmet az aláaknázott területekre.    

Horvátország 1997-ben az elsők között írta alá az ottawai egyezményt, amely tiltja a gyalogsági aknák gyártását, kereskedelmét és telepítését, valamint előírja az aknakészletek megsemmisítését és az aknamezők felszámolását.

FRISSÍTÉS!

Katonai gyakorlótérről elvitt robbanószerkezettől meghalt egy kilencéves cseh gyermek Horvátországban, az apját – akinek végig a felügyelete alatt volt a gyermek – letartóztatták gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés és emberölés gyanújával, valamint vádat is emeltek ellene – közölte pénteken a Zára (Zadar) megyei rendőrség.    

A 46 éves férfi és családja turistaként tartózkodott az országban. Szerdán ellátogattak Knin környékére, ahol a tiltások és a szemmel jól látható, angol és horvát nyelvű, veszélyt jelző táblák ellenére bementek egy katonai gyakorlótérre. A kilencéves gyerek talált ott egy robbanószerkezetet, amelyet magával vitt, az apja pedig betette azt a gépkocsijukba.    

Nem sokkal később az autó meghibásodása miatt leálltak az út szélén, a gyerek pedig kivette a kocsiból a robbanószerkezetet, amely abban a pillanatban aktiválódott.    

A robbanástól a gyerek a helyszínen életét vesztette, két nő súlyosan, egy férfi pedig könnyebben megsérült.    

A rendőrség azonnal nyomozást indított az ügyben. A helyszínen talált maradványokat szakértői vizsgálatra Zágrábba küldték, hogy megállapítsák a robbanótest típusát és aktiválódásának lehetséges okát.    

Az apa ellen vádat emeltek, és bíróság elé állítják – közölte a rendőrség.  

A védelmi minisztérium kifejezte mély sajnálkozását a tragédia miatt, és felhívta a figyelmet a veszélyt jelző táblák komolyan vételére. A szóban forgó gyakorlótér évtizedek óta üzemel, de ilyen tragédia még soha nem történt ott – tették hozzá.   

Horvátországban bizonyos területek háborús aknák miatt is veszélyesek. A horvát aknamentesítő központ (HCR) adatai szerint az 1992-95 közötti délszláv háborúból visszamaradt aknák miatt a veszélyesnek ítélt területek nagy részét már megtisztították. Még négy megyében – 22 város és járás területén – mintegy 82 négyzetkilométernyi területet kell átvizsgálni, és 9800 aknát kell hatástalanítani, nagyrészt azokon a területeken, ahol intenzív harcok folytak.    

Az ország területén jelenleg is 3600 tábla hívja fel a figyelmet az aláaknázott területekre.  

Horvátország 1997-ben az elsők között írta alá az ottawai egyezményt, amely tiltja a gyalogsági aknák gyártását, kereskedelmét és telepítését, valamint előírja az aknakészletek megsemmisítését és az aknamezők felszámolását.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál pécsi, baranyai vagy akár Baranya vármegyén túlról érkező közéleti, kulturális és környezetbarát híreket, információkat.