A BRFK nyomozást indított szenvedélykeltés vétség gyanúja miatt. – olvasható a 24.hu oldalán.

A pesti kórházba kerülő külföldiek a rosszullétüket okozó gumicukrot egy belvárosi kendershopban vették. 15 ezer forintba kerül belőle egy zacskóval, ami mindössze öt darabot tartalmazott.

A terméken fel van tüntetve, hogy egy THCJD nevű anyagot, pszichoaktív kannabinoidot tartalmaz – írja a Blikk. A lap informátora szerint a betegek szörnyű állapotban, gyakorlatilag magatehetetlenül, félig kómában kerültek be a fővárosi toxikológiára.

A lap megkeresésére Budapesti Rendőr-főkapitányság az közölte, hogy „szenvedélykeltés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, mert az elmúlt napokban többen – köztük fiatalkorúak – kerültek kórházba, miután egy belvárosi CBD-shopban vásárolt gumicukor fogyasztását követően rosszul lettek. A nyomozók az üzlet teljes gumicukorkészletét lefoglalták, és szakértői vizsgálatnak vetik alá.”

A Blikknek dr. Funk Sándor addiktológus azt mondta, a szintetikus szerekkel nagyon sok a baj, mert rendkívül kis mennyiségben is hatásosak, amíg nem „lövik be” pontosan, milyen adagban hatnak, nagyon veszélyesek, akár halált is okozhatnak Ez a szer azért lehet a piacon, mert valószínűleg még nem kapott hivatalos azonosítási kódot, így a hatóságok nem tudnak speciálisan figyelni rá.

Az eset kapcsán a szakember úgy vélte, lehet, hogy nem épülnek fel teljesen a betegek, ha ugyanis valami ilyen súlyos, napokig tartó, kómához hasonló állapotot okoz, akkor sajnos előfordulhat akár maradandó károsodás is, attól függően, hogy az agyban mire hatott a szer.

Forrás: 24.hu, blikk.hu

Fotónk illusztráció!

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál pécsi, szigetvári, baranyai vagy akár Baranya vármegyén túlról érkező közéleti, kulturális és környezetbarát, valamint sporthíreket, információkat.