1962 július 3-án, az Amerikai Egyesült Államokban született Tom Cruise színész, producer. 18 éves korában döntötte el, hogy színész lesz, ezért New Yorkba költözött. Első filmszerepét Franco Zeffirelli filmjében, a Végtelen szerelemben kapta 1981-ben. Az 1983-as Elveszíteniben már főszerepet játszott. Az első sikert azonban Paul Brickman szatírája, a Kockázatos üzlet (1983) hozta meg számára, mely egyben az első Arany Glóbusz jelöléséhez is hozzásegítette. Az óriási sikerű Top Gun (1986) világszerte ismertté tette a nevét.

Drámai tehetségét az Oscar díjas Esőemberben mutatta meg. 1996-ban játszotta először a Mission: Impossible-ben Ethan Hunt szerepét Brian DePalma rendezésében. Ez volt a színész első produceri munkája is. Legutóbb a Paul Thomas Anderson által rendezett Magnóliában nyújtott szerepéért kapott Golden Globe díjat. A legsikeresebb hollywoodi filmsztárok között tartják számon, ő az egyetlen színész, akinek az életrajzában hét egymást követő 100 millió dollárt meghaladó bevételű film található. – írja a port.hu

Tom Cruiset napjainkban az egyik legsikeresebb hollywoodi sztárok közt tartják nyilván. Rekord is fűződik a nevéhez, még pedig az, hogy ő az egyetlen színész, akinek sikerült hétszer egymást követően 100 millió dollárt meghaladó bevételű filmet a nézők elé vinnie.

Magánélete már nem olyan sima pálya, mint a filmes karrier. Tom Cruise háromszor volt házas, és háromszor vált el, három gyermeke van, ebből kettőt örökbe fogadtak, és egy lánya a vér szerinti gyermek. Neve egy ideje egybeforrt a nyilvánosság előtt a szcientológia egyházat támogatók közösségével. Az ilyen irányú tevékenységének, valamint a pszichiátriát támadó kritikái miatt az utóbbi időben inkább a negatív hírek köthetőek össze a jól ismert nevével.