A magyar versenyzők összesen 15  érmet szereztek a litvániai Klaipedában rendezett junior uszonyosúszó Európa-bajnokságon.    

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) tájékoztatása alapján a küldöttség hét arannyal, öt ezüsttel és három bronzzal zárt.    

Turucz Zoé az 50 méteres uszonyos gyorsúszásban világcsúcsot ért el 21.48 másodperces idővel. A magyar tehetség az 50 mellett a 100-as távot is megnyerte, míg Kovács Megyer 400 méteres búvárúszásban, valamint a felszíni kategóriában 400, 800 és 1500 méteres távon szerzett Európa-bajnoki címet. A hetedik aranyérmet Mayer Dávid gyűjtötte be 50 méter uszonyos gyorson.    

Magyarország az éremtáblázat második helyén végzett a görögök mögött.    

Gémesi György szerint a magyarok ismét bizonyítottak. A Magyar Búvár Szakszövetség elnökének májusi megválasztása óta ez volt az első világversenye.   

„Korábbi sportvezetői munkám során többször érzékeltem azt az erőt, ami ebben a sportágban van. Most, az MBSZ elnökeként fantasztikusnak tartom, hogy a fiataljaink ismét bebizonyították, a világ élvonalába tartoznak. Akik most sikereket értek el, a jövőben értük fogunk szorítani a nagy világbajnokságokon, illetve Világjátékokon” – összegzett.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál pécsi, szigetvári, baranyai vagy akár Baranya vármegyén túlról érkező közéleti, kulturális és környezetbarát, valamint sporthíreket, információkat.