Egységes helyjegy és új helyfoglalási lehetőség a Volánnál

Egységes helyjegy és új helyfoglalási lehetőség a Volánnál. Az ország- és vármegyebérletek, illetve az azokra épülő új tarifarendszer kialakításának következő lépéseként fokozatosan a buszjáratokon is bevezetik – a távolságtól független 300 forintos – egységes helyjegyet. Ezt közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel.

    A közlemény szerint így könnyebben áttekinthetővé és egységesebbé válik a tarifarendszer. Ráadásul a legutóbbi frissítést követően, amikor a vasúttársaság okostelefon-alkalmazásába is beépítésre került az EMMA elnevezésű, egységes menetrendi kereső és útvonaltervező szolgáltatás. Most a MÁV-applikációban is folytatódik a két szolgáltató integrációja. Hétfőn elindult a Volán-járatokra érvényes új, választható helyfoglalási rendszer is.
    Jelezték, hogy a helyjegy nemcsak a MÁV-applikációban váltható meg. Hanem a jegy.mav.hu felületén, a vasúti és autóbuszos pénztárakban és a MÁV-START automatáiban is.
    A digitális csatornákon – tehát a MÁV-mobilalkalmazásban vagy jegy.mav.hu weboldalon – vásárolt helyjegy 5 százalékkal olcsóbban, mindössze 285 forintért érhető el.
    Közölték azt is, hogy az új, egységes helyjegy először a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon, a következő lépcsőben pedig a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
    Az újításnak köszönhetően a helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is garantált ülőhelyen, kényelmesen utazhatnak – közölte a MÁV.

forrás: mti

Bahír.hu
Bahír.huhttp://www.bahir.hu
Baranya egyik legolvasottabb hírportálja

Hasonló

Népszerű