Eltört a sín, hosszabb a menetidő a dél-balatoni vasútvonalon

Pályahiba miatt hosszabb menetidőre kell számítani a dél-balatoni vasútvonalon – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel. A legfrissebb tájékoztatás szerint a hiba elhárítása az éjszakai órákig eltart, vasárnap hajnalig pótlóbuszos átszállásra kell számítani.    

Korábban azt írták, hogy szombat déltől pályahiba miatt Szabadbattyán és Kiscséripuszta között áll a forgalom.    

A vasúttársaság most azt közölte, hogy pótlóbuszok közlekednek Székesfehérvár és Lepsény között, a buszok folyamatosan indulnak.

Székesfehérvár és Lepsény között átszállással, kerülő útvonalon is lehet utazni: Székesfehérvár és Csajág között motorvonatok ingáznak, Csajág és Lepsény között pótlóbuszok járnak.    

A Budapest-Nagykanizsa/Keszthely szakaszon minden vonat helyjegy váltása nélkül vehető igénybe.    

A pályahiba elhárítása az éjszakai órákig eltart, a dél-balatoni vonalon hajnalig pótlóbuszos átszállásra, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra, jelentős késésekre, 1-2 órával hosszabb eljutási időre kell számítani – áll a közleményben.

Mávinform frissítés 15 órakor:

A Szabadbattyán és Kiscséripuszta közötti lezárás miatt az alábbi forgalmi változások érvényesek, ezért a dél-balatoni vonalon utazóknak legalább 1-2 órával hosszabb eljutási idővel kell számolniuk.

Pótlóbuszok, helyjegymentesség:

– A Budapest-Nagykanizsa/Keszthely szakaszon, valamint az észak-balatoni vonalon minden vonat helyjegy váltása nélkül vehető igénybe.

– Pótlóbuszok közlekednek Székesfehérvár és Lepsény között, a buszok folyamatosan indulnak.

– Székesfehérvár és Lepsény között átszállással, kerülő útvonalon is lehet utazni: Székesfehérvár és Csajág között motorvonatok ingáznak, Csajág és Lepsény között pótlóbuszok járnak.

A Balaton és Budapest közti vonatok változásai:

– A Keszthelyről 14:48-kor Budaoestre induló Balaton IC (IC 863) nem közlekedik.

– A Fonyódról 15:02-kor Budapestre induló Déli-Parti InterRégió (18403) lepsényig minden állomáson és megállóhelyen megáll.

A Balatontól a Budapesten túlra induló távolsági vonatok változásai:

– A Balatonszentgyörgyről Szegedre induló Aranyhíd expressz (1786) csak Székesfehérvártól közlekedik, ahonnan menetrend szerint indul 18:22-kor, csatlakozásra nem vár.

– A Fonyódról Szobra induló Jégmadár expressz (18703) csak Lepsényig közlekedik.

– A Fonyódról Szolnokra induló Vitorlás InterRégió (18701) csak Lepsényig közlekedik.

– A Siófokról Nyíregyházára induló Panoráma expressz (1678) csak Lepsényig közlekedik.

– A Fonyódról Záhonyba induló Aranypart expressz (16706) nem közlekedik.

Forrás: mti.hu