Baranya várható időjárása a hétvégén: Pénteken is még megmarad a kettősség, a változást hozó ciklon középpontja nagyjából az ország fölött helyezkedik el. A Dunántúl térségében erős, északnyugaton viharos erősségű (80-100 km/ó) ÉNY-i széllökésekre kell készülni. A középső országrészben mérsékeltebb maradhat a légmozgás, míg keleten élénk, DDNY-i irányú szél a valószínűbb.
Az ország nagyobb, nyugati 2/3-a esik a hideg, borús, esős, szeles időjárású területhez, míg nagyjából a Tisza tágabb környezetétől keletre, északkeletre a még D-ies légmozgás és változó felhőzet mellett kisüthet a nap.
A ciklon első csapadékhulláma a nap folyamán keresztezi az országot NY-K irányban. Elszórtan jelentősebb, 20-30 mm-t meghaladó mennyiségű eső is lehullhat. Délelőtt elsősorban a Tisza vonalától nyugatra esik, majd délután, este a csapadék zöme várhatóan áthelyeződik az ország keleti, északkeleti felére. Ekkor zivatarok is kialakulhatnak. Nyugaton eközben ritkul, elgyengül a csapadék, de elszórtan ekkor is lehetnek gyengébb, időszakosabb esők.
A hőmérsékletben is jelentős lesz a különbség, míg nyugaton épp csak 10 fok köré várható a délutáni érték, addig a keleti határvidéken a 25 fokot is meghaladó maximum értékekre van kilátás.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 9,
péntek délután 10,
szombat reggel 9 fok körül alakul.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– A szombattól legalább hétfőig terjedő időszakra az évszakos átlagnál több fokkal hűvösebb, gyakran szeles, többségében felhős időjárás ígérkezik több hullámban érkező esőkkel, záporokkal tarkítva. Csak átmeneti, rövid időszakokra vékonyodhat el a felhőtakaró, bújhat elő a nap.
– Keddre – egyelőre jelentős előrejelzési bizonytalansággal terhelten, de – egyelőre egy kellemesebb időjárású változóan napos-felhős, szélcsendesebb, őszi nap kialakulása körvonalazódik.
– Szerdára ismét felhősödés és elszórtan kisebb szemerkélések esélye most a legvalószínűbb, de már az évszakos átlagnak megfelelő hőmérséklettel.
forrás: eumet