LMP- Súlyos környezetszennyezés a Natura2000-es területen

Az LMP szerint súlyos környezetszennyezés zajlik! Csárdi Antal az LMP országgyűlési képviselője tartott sajtótájékoztatót az ügyben, mely megtekinthető a cikk alatt.

A Pusztavám határában lévő, 2014-ben bezárt Márkus-hegyi bánya kötelező rekultivációjával kapcsolatban Csárdi Antal bizonyítani tudja, hogy környezetvédelemként próbálnak eladni egy olyan beruházást, ahol mérgező anyagok tucatjait hordják a területre. Ezen mérgező anyagok többségükben jól oldódnak a vízben, és a csapadék következtében bele fognak oldódni a vízbázisba. Ezzel veszélyeztetve a helyi lakók egészségét. Lakossági bejelentésre Pusztavámon Csárdi Antal országgyűlési képviselő mintát vett a feltöltési talajból. Mivel a helyiek penetráns bűzt érzékeltek a település mellett lévő tómederből, amit rekultivációs célból épp feltöltenek. Az akkreditált labor vizsgálatából kiderült, hogy több típusú fém- illetve félfém szennyezés található. A talaj arzén, bárium és ólomtartalma megközelíti az egészségügyi határértéket. A mérgező kadmiumból az egészségügyi határérték két és félszerese található, ahogy a króm is a határ felett van. Ezen felül a feltöltésére használt talajban az ásványolaj szénhidrogének mennyisége az egészségügyi határértéknek a 23 és félszerese.

A talajmintában a vizsgálat olyan multirezisztens baktériumok jelenlétét is kimutatta, melyeket az antibiotikumok túlnyomó többségükben nem tudnak elpusztítani. Jól látható, hogy a környezetvédelmi hatóság és a bányakapitányság ehhez az átveréshez aktív segítséget nyújt, mert jogellenesen és tudatosan zárkóztak el a képviselői megkereséstől, és nem hajlandóak semmilyen módon foglalkozni az egyértelmű környezetszennyezéssel. Kimondható, hogy a hatóságok az ellenőrzési feladatukat minimális szinten sem látják el. Csárdi Antal felszólítja a kormányt és a környezetvédelmi hatóságokat, hogy soron kívül vizsgálják ki az ügyet, nevezzék meg a felelősöket és szabadítsák meg Pusztavámot a mérgektől!

Forrás: mti