Segítsük a fecskéket a hideg, esős időben

A napokban hazánkban is beköszöntött hűvös, esős, szeles idő, amelyre a fecskék különösen érzékenyek. Segítsük a túlélésüket! Miután már több napig tartósan hideg, csapadékos az időjárás, ilyenkor a kizárólagos táplálékukat jelentő repülő rovarok „eltűnnek” és a madarak éhezni kezdenek, három-négy nap múlva pedig tömegesen éhen pusztulhatnak. – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.

A Facebookon is létrejött egy csoport „Mentsük meg a fecskéket!” néven, ahol rengeteg információ, és aktuális hír olvasható a veszélybe került fecskékről, illetve arról, hogy hol is találhatunk madármentőket.

A csoport célja olyan emberek toborzása, akik szívükön viselik a magyarországi fecskék sorsát. Segítségükkel pedig minél több olyan ember megnyerése, akik eddig kevésbé törődtek villásfarkú madarainkkal.

Addig is íme, néhány jótanács a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjáról:

Az épületekre, ezek közelébe beülő fecsketömegek esetében valódi segítséget jelenthet a garázs, melléképület stb. megnyitása a madarak számára. Ugyanakkor sajnos képtelenség etetéssel segíteni az egyszerre bajba kerülő fecskék ezrein, tízezrein, de egy-két fészek, néhány madár esetén erre is van esélyünk.

Az épületekre, ezek közelébe (pl. kerítés, vezetékek) beülő fecsketömegek esetében valódi segítséget jelenthet a garázs, melléképület, lépcsőház, istálló megnyitása a madarak számára – tartós eső idejére, illetve éjszakára nyugodtan zárjuk is be ide a madarakat! A fecskék így melegben tudják átvészelni a rossz időt, így akár egy-két nappal is tovább kibírják. amint eláll az eső, nyissuk ki az ajtókat, hogy ki tudjanak repülni vadászni. Ezzel a módszerrel akár madarak ezreinek is hathatós segítséget tudunk nyújtani.

Semmiképpen ne tegyünk úgy, mint az alábbi videóban látható autósok, akik a Balaton parton tömegével mennek át a fecskéken, akik a szél miatt nem tudnak repülni!

Felnőtt madarak

A több napig elhúzódó hideg, csapadékos időben az öreg madarak is éheznek, ezért ilyenkor úgy csökkentik az energiaveszteséget, hogy szorosan összebújva az eresz alá, épületpárkányra húzódva üldögélnek. Ilyenkor még néhány évtizede is segítették őket a lakott, kivilágított istállók, ahova nem csak melegedni tudtak behúzódni, de ott vadászhattak is a zárt tér melegében repkedő legyekre.

Amennyiben, ha a felnőtt madarak ilyen jellegű gyülekezését tapasztaljuk, megpróbálkozhatunk az etetésükkel. Első körben jó, ha az eresz alatt, az ablakpárkányon üldögélő vagy az épület helyiségeinek melegébe behúzódó madarak közelébe lapos tálkába (a legjobb a műanyag virágalátét) élő lisztkukacokat, ezek mellé apróra vágott egyéb táplálékot (lásd a következő mondatban) tehetünk ki, ezeket a kiéhezett madarak jó eséllyel felcsipegetik.

Jó, ha tudjuk, hogy a fecskék elsősorban a repülő, mozgó rovarra vadásznak, a nem mozgó darabolt marhahús, nedves macskakonzerv, túró-reszelt sajt-főtt tojás keverékéből álló táplálékról a madarak nagy valószínűséggel nem ismerik fel, hogy az ehető. Ezért érdemes lisztkukacot is tenni ezekre, hátha ez rávezeti a madarakat a táplálék felismerésére.

Ha a kifejlett fecskék már annyira legyengültek, hogy kézzel megfoghatók, akkor őket is a fiókákhoz hasonló módon, a lakás melegében, dobozban tartva, kézből etethetjük az időjárás kedvezőbbé válásáig.

A röpképes fecsketömegek számára nyithatunk ajtót!

Amennyiben a közvetlen környezetünkben tapasztaljuk, jó ha tudjuk, hogy az épületekre, ezek közelébe (pl. kerítés, vezetékek) beülő fecsketömegek esetében valódi segítséget jelent a garázs, melléképület, lépcsőház, istálló megnyitása a madarak számára – tartós eső idejére, illetve éjszakára nyugodtan zárjuk is be ide a madarakat! a fecskék így melegben tudják átvészelni a rossz időt, így akár egy-két nappal is tovább kibírják. amint eláll az eső, nyissuk ki az ajtókat, hogy ki tudjanak repülni vadászni. Ezzel a módszerrel akár madarak ezreinek is hathatós segítséget tudunk nyújtani.

Egészen a néhány évtizeddel ezelőtti közelmúltig a molnár- és füsti fecskéknek sokkal könnyebb dolguk volt hűvös idő esetén (ráadásul a szélsőséges időjárás gyakorisága és ezek ereje is sokkal-sokkal kisebb volt). Amikor az ország minden településén, szinte minden portán ott voltak a lakott istállók, akkor a fecskék akár napokra be tudtak húzódni a gerendákra, a jó melegbe, ahol a rovarok is repültek, így még táplálkozni is tudtak.
Amikor az ökológiai rendszer mind nagyobb része felborulóban van, akkor ezzel összefüggésben az olyan „társadalomökológiai” hatások is negatívan hatnak, mint a háztáji állattartás szinte teljes megszűnése, az istállók eltűnése.