A Telex Lefényképezte Schadl kisrepülőjét, amit az ügyészség eddig hiába keresett
Schadl György a bírósági tárgyaláson bírói felszólításra sem akarta elmondani, hol hagyta azokat az autókat, kisrepülőt és kishajót, amiket le akarnak tőle foglalni. Egy olvasói tipp segítségével a Telexnek sikerült lefotózni az esztergomi reptéren a kérdéses gépet. A jármű hivatalos nyilvántartási adatok szerint Schadl György birtokában van.
A kisrepülőről sokáig az ügyészség sem tudott, nem is szerepelt a vádiratban felsorolt vagyontárgyak között. Tavaly májusban szúrta ki a G7, hogy a hivatalos nyilvántartás szerint Schadl György nevén egy Piper PA-28 Cherokee repülőgép is van. Ami ezután már a bíróság által lefoglalandó vagyontárgyak közé is bekerült négy értékes autó és egy hajó mellé.
Egy bő hete Schadl még nem tudta, hol van a repülő. De az autókat és hajót is hiába kérték tőle az elmúlt hónapokban többször. „Amiről nem tudom elmondani, hol van, arról nem tudom elmondani. Amiről el tudom mondani, arról el is fogom” – mondta a bíróságon.
A gép egy négyüléses, fém, egymotoros repülő, amit repülési kiképzésre, légitaxizásra és személyes használatra terveztek. A gépet a lajstrom szerint 1968-ban gyártották. Tehát a típus korai korszakából való, ráadásul a hivatalos adatok alapján 2017 óta érvényes légialkalmassági bizonyítványa sincs. 2018-ban még nem volt Schadl György birtokában.
Újonnan egy ilyen repülő nagyjából 200 ezer dollárba, azaz jelenlegi árfolyamon durván 70 millió forintba kerül. Használtan azonban jóval olcsóbb, különösen a régebbi modellek. Egy Schadl gépénél pár évvel fiatalabb repülőt például 44 ezer dollárért (15 millió forintért) hirdetnek.
A fénykép megtekinthető a telex.hu oldalon.
Korábban írtunk arról, hogy tavaly egy tárgyalási napon Schadl észrevétellel élt, amiben kiemelte, hogy eddig kétmilliárd forintnyi értékben foglaltak le tőle ékszereket, ingatlanokat és bankszámlákat zároltak, mostanra viszont elrendelte a bíróság az elsőrendű vádlott további négy autójának, egy motorcsónakjának és egy repülőjének lefoglalását is.
forrás: telex