A dunai árhullám elől menekülő vadak miatt lezárják szombat és vasárnap éjszakára az 55-ös út Baja és Pörböly közötti szakaszát. Ezt közölte honlapján a rendőrség.
A tájékoztatás szerint szombat 22 óra és vasárnap 4 óra, valamint vasárnap 22 óra és hétfő 4 óra között az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárják.
A közlekedők a forgalom nagyságától függően óránként húsz kilométeres sebességkorlátozás mellett kizárólag rendőri felvezetéssel haladhatnak mindkét irányban.
A két nap többi időszakában óránként 60 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. Mert a gemenci erdőből az ár elől menekülő vadak gyakrabban bukkanhatnak fel az úton és annak közelében – írták
forrás: mti