Szeptember 22-én, vasárnap megismételt választás lesz Pécs 15. számú, pécsi, kertvárosi körzetben.
A Baranya vármegyei Pécs 15. számú egyéni választókerületében az első helyen végzett képviselő-jelöltek között alakult ki szavazategyenlőség, ezért ebben a pécsi körzetben a június 9-i szavazás eredménytelennek minősült.
A jogszabály szerint viszont amennyiben a választás eredménytelen, a helyi választási bizottság a szavazás eredetileg kitűzött napjától számított százhúsz napon belülre időközi választást ír ki.
Egyszerű fénymásolóval vagy nyomtatóval sokszorosított politikai üzenettel plakátolták ki “valakik” péntek délutánra a Kertváros egy részét. A 15-ös egyéni képviselői választókerület határain belüli területről van szó. Vasárnap ugyanis időközi választást tartanak itt, és a tét nem kicsi – semmiképpen sem csupán arról van szó, hogy Fürj Csaba vagy Kővári János jut-e be a pécsi közgyűlésbe. – írja tegnapi cikkében a Szabad Pécs
Egyhangúlag, ellenszavazat nélkül – vagyis a Fidesz-ellenes pártok: DK, Momentum, Jobbik, LMP, Párbeszéd, MSZP – által delegált bizottsági tagok egyetértésével – ítélte el határozatában a pécsi közmédiát a Nemzeti Választási Bizottság azért, amit folyamatosan művel valódi tájékoztatás helyett – derül ki abból a hivatalos és részletes indoklásból, amely eljutott a Pécs Aktuálhoz.
Pécsen a tét nem kicsi, ezért minél többen menjenek el a pécsi 15 számú körzetben holnap szavazni!