Az árvíz utáni fertőtlenítés fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos
Az árvíz utáni fertőtlenítés fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az árvíz elleni védekezésről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón
Müller Cecília elmondta: a települések közötti elöntött közutak fertőtlenítését a közútkezelő, a településen belüli fertőtlenítést pedig az önkormányzatok végzik. A helyes eljárásról útmutatót készítettek, illetve 24 órás call centert, ügyfélszolgálatot is működtetnek. Ugyanakkor több helyen baktériumokat, illetve szennyeződésre utaló algákat mutattak ki az ivóvízből. Ezért ezeken a településeken az ivóvíz csak forralás után fogyasztható. Továbbá lajtoskocsiból biztosítják az ivóvizet, a csecsemőknek pedig palackozott víz fogyasztását ajánlják – tette hozzá.
Mint elmondta: már az árvíz megérkezését megelőzően felkészültek a közegészségügyi kihívásokra, annak érdekében, hogy a kutak, szennyvízkezelő egységek biztonságban legyenek. Illetve megtisztították a vegyi anyagoktól az ártéri területeket, hogy ezek a szennyeződések ne mosódjanak bele a Dunába. A fertőzésveszély jellemzően az ár levonulása után jelentkezik, ezért fontos az elöntött utak megtisztítása. Azon utakat, amelyek csak a Duna vizével érintkeztek elég nagynyomású mosóval megtisztítani. Ám azokat amelyek szennyvízzel érintkeztek, fertőtleníteni kell. Ehhez szakmai segítséget nyújtanak, mert figyelembe kell venni a környezetvédelmi szempontokat is – ismertette.
Közlése szerint ilyenkor az egyik legfontosabb feladat az ivóvízbázis védelme. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a Duna mentén 31 vízbázis van számos kúttal. Ezekből napi vízmintavétel történik, ezeket laboratóriumi vizsgálat alá vetik.
A szennyeződés jellemzően gyomor és bélrendszerre káros baktérium, illetve tetanusz baktérium lehet – fűzte hozzá. A továbbiakban felhívta a figyelmet arra, hogy a még lezárt területekre csak az illetékes szakemberek menjenek be. A visszamaradt pocsolyákkal pedig senki ne érintkezzen, illetve újra fokozottan fontos a kézfertőtlenítés.
Tájékoztatása szerint azok a homokzsákok, amelyek csak a Duna vizével érintkeztek, kiszáradás után újra felhasználhatók. Azok viszont, amelyek szennyvízzel érintkeztek, veszélyes hulladéknak számítanak. Arra is figyelmeztetett, hogy az elöntött házakat a visszaköltözés előtt az ottlakók szellőztetéssel, páramentesítők használatával szárítsák ki. És a fertőzések elkerülése érdekében fontos a mésszel, hypoval való fertőtlenítés is. Ez annál is inkább fontos, mert a párás levegőben elszaporodó gombák allergiát okozhatnak – mondta Müller Cecília.
Mohácson kedden éjjel várható a dunai árhullám tetőzése – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője. Láng István jelezte: Nagybajcs és Tass között a Duna áradása már a készültségi szintek alatt van. Baján péntektől, Mohácson pedig szombattól várható, hogy már nem kell védekezni.
A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy a Lajta szükségtározó megnyitása miatt még mintegy 40 kilométeren szükség van rendkívüli készültségre
A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy a Lajta szükségtározó megnyitása miatt még mintegy 40 kilométeren szükség van rendkívüli készültségre. Hiszen itt korábban megbontottak védvonalakat. A tározó leürülésével várhatóan szerdán visszavonják a rendkívüli készültséget. És már csak pontszerű készültségek lesznek a helyreállítások helyén – mondta. Láng István arról is beszélt, hogy hétfőn a Duna Budapest feletti szakaszán megkezdődött az ideiglenes védművek bontása. Ezeket a munkákat már az önkormányzatok végzik, a műszaki irányítókat itt visszavonták.
Kérdésekre válaszolva az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: folyamatosan vizsgálják a Duna-menti ivóvízvételi helyeket. Nem kizárható, hogy az említetteken kívül máshol is lesz korlátozás, ha a mérési eredmények ezt indokolják. Az a fontos, hogy időben észleljék, ha szennyeződne a víz – tette hozzá. A korlátozásokat csak akkor oldják fel, ha az ivóvíz minden paraméternek megfelel – erősítette meg Müller Cecília.
Vitályos Eszter kormányszóvivő a csepeli illegálisan lerakott hulladéklerakóról szóló kérdésre közölte: a terület kerítéssel körbevett, és belvízzel, nem pedig árvízzel érintett szakaszon van. A hulladékot a kormányhivatal elkezdte elszállítani – jelezte.
Láng István elmondta: nyilvántartják az ártéri és hullámtéri ingatlanokat, de nem számolták, hogy itt mennyi ingatlant öntött el a víz. A főigazgató arról is beszélt, hogy a bajai Nagy-Pandúr-szigetnél az önkormányzat azért vágta át a nyári gátat, mert így irányítottan öntötte el az árteret a víz. Kismaroson, Adonyban is hasonlóan döntött az önkormányzat.
forrás: mti