Három elemmel bővült a Siklósi Értéktár, amelynek elismerő okleveleit kedden adták át a siklósi Városháza nagytermében. – olvasható a Siklósi Hírek oldalán.
A nyáron három új elem felvételéről döntött a Helyi Értéktár Bizottság. A Haraszti Attila elnök és Csuga Zoltánné, valamint Mojzes Tamás tagságával negyedik éve működő bizottság Németh Sára keramikus művész mestersége, a máriagyűdi Szentkút és a siklósi zsidó temető a siklósi értékek között való nevesítése mellett határozott.
A helyi értéktár jelenleg 21 elemet számlál – ismertette Riegl Gábor. Siklós polgármestere.
Kiemelte: míg az értéktár 2014-es alapítása utáni években nem sok figyelmet kapott, mára az építészeti örökségeken túl immáron olyan értékek kiemeléséhez is eljutottak, mint a Tenkes kapitánya kultusza, illetve Siklóson élő emberek alkotóműhelyei és konkrét életpályák.
Ahhoz, hogy az épületek és a falak élettel teljenek meg, azok az emberek kellenek, akik itt vannak közöttünk, értéket képviselnek – fogalmazott a polgármester. Hozzátette: csodálatos dolog, hogy ezeket az értékeket felkutatta a bizottság.
Ott van fejlődő város, ahol vannak élő közösségek – mondta Mojzes Tamás. A területért felelős alpolgármester és az Értéktár Bizottság tagja emlékeztetett, hogy öt éve tűzte zászlajára a bizottság a helyi értékek felkutatását. Legutóbbi ülésükön tucatnyi javaslat közül emelték ki a három újonnan elismert elemet.
Siklóson nagyon nagy hagyománya van a fazekasságnak, a Vértanúk utca régi neve is Fazekas utca – mondta Haraszti Attila. A bizottság elnöke kiemelte, a város erőssége, hogy most is van fazekasság a városban. Mint emlékeztetett, Németh Sára munkásságát a Szabó Gyula utca névtáblája is őrzi.
Keresztes Andor atya egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni az oklevelek átadásakor, a zsidó temető képviseletében Spitzer Miklós vette át az elismerést Németh Sára mellett.
Az alulról felfelé építkező rendszerben a települési értéktár elemire épül a megyei jelentőségűként is elismert örökségek felsorolása, majd az arra érdemesek számára következik a nemzeti értékké, hungarikummá nyilvánítás. A sor legalsó szintjén tevékenykedő Helyi Értéktár Bizottság 2014-ben alakult, és korábban helyi nevezetességek közé emelték a vár mellett a dzsámit, a katolikus, református valamint a szerb-ortodox templomot. 2020-tól a helyi értékek sorában tartják számon a Tenkes kapitánya kultusza mellett a siklósi Vince nap szokását is, 2021 őszén pedig a Máriagyűdi Bazilika, a Dolce Hegedűegyüttes, a Siklósi Tenkes Vegyeskar, a Siklósi Ifjúsági Fúvószenekar és a Siklósi Vár és Múzeumbaráti Kör lett beemelve a felsorolásba. A kiemelt értéktár 2022 óta jegyzi a Siklósi Szalon, a Szentgyörgyváry fényképészet, Kövesdi László cipészmester, Szántó Ákos szíjgyártó, a levendulás ház és a siklósi temetőkápolna örökségét is. A mostani alkalmat megelőzően – 2023 novemberében – Várhegyi Lajos kovácsmester és Gusztáv Titusz kőfaragó mester alkotó munkássága, valamint a szőlősgazdáink Szent Orbán-napi ünnepe lett a nevezetességek közé emelve.
Forrás: Siklósi Hírek