A Fidesz vezetésében a június eleji választások óta eluralkodott a rossz hangulat, ami csak fokozódott a nyár végére. Ennek pedig egyszerű oka van, mégpedig az, hogy Magyar Péter láthatóan stabilizálta támogatottságát, miközben a kormánypártnak ismét tüzet kellett oltania, ezúttal Bese Gergő melegbotránya kapcsán.
A szabadeuropa.hu forrásai szerint Orbán Viktor „rendet akar tenni” a Fidesz hátországban, és ez sokaknak fájni fog.
A pártelnök-kormányfő akár negyven emberét is leválthatja mivel elégedetlen a tevékenységükkel. Kubatov Gábor pártigazgató még július elején, egy balatongyöröki rendezvényen beszélt arról, hogy a 2024. június 9-i európai parlamenti és helyhatósági választások eredményének ismeretében evidens módon adódik, hogy 2026-ra az egyéni képviselőjelöltek harmadát lecserélhetik. Mostanra tehát nem is meglepő, hogy alapos tisztogatás jöhet a Fidesz hátországában.
Többeknek sem kellett arra várnia a Fideszben, hogy meginogjon a széke, hiszen volt már olyan képviselő, akinek veszítenie sem kellett ahhoz június után a szőnyeg szélére kerüljön. A győzelem sem volt elég annak a fideszes képviselőnek, aki ugyan választókörzetében elnyert egy fontos települést az ellenzéktől, a választásokat követően Orbán Viktor mégis a fejére olvasta, hogy a győzelem ellenére sem ment úgy a mozgósítás, ahogy az odafönn elvárták.
A Szabad Európa saját forrására hivatkozva azt állítja, hogy nemrég beszélt személyesen a kormányfővel, aki azt mondta, hogy Orbán Viktor úgy jellemezte ezt a réteget, hogy „soha nem tapasztalták meg, milyen az ellenzéki lét, soha nem gyűjtöttek még kopogtatócédulát, soha nem kampányoltak, igazából soha nem dolgoztak keményen”.
A lap egy másik forrása szerint a kormányfő és közvetlen környezete körében kedvelt hasonlat az érintettekkel kapcsolatban, hogy „mi annak idején még a mélygarázsban szálltunk be a liftbe, úgy indultunk el felfelé, ők meg a harmincadik emeleten”. Ilyenkor még azt is felhozzák ellenük, hogy ráadásul többen közülük irritálóan fényűző életvitelt folytatnak, ami nem csak a választókat, de a pártelnököt is irritálja.
A Szabad Európa teljes írását IDE kattintva olvashatják!