Ahogyan arról már korábban írtunk, ma Csorba Lóci lép fel az Escargo Szobaszínházban, ahol a saját dalaival viszi egy zenei utazásra a résztvevőket. A fellépés előtt azonban Lóci interjút adott szerkesztőségünknek is, ahol a zenei est mellett a közelmúltról és a jövőbeli tervekről is beszélgettünk.
Zenekarként először a Ki Mit Tube-on jelentetek meg a nagyközönség előtt. Mit jelentett ez a műsor számodra?
Az énekesi pályafutásomat „egy szál gitárosként” kezdtem, zenekarban csak olyanban játszottam, ahol nem, vagy nem csak én voltam az énekes. Amikor a zenekarom szétesett, a többi srácnak írtam dalokat, illetve saját magam is elkezdtem énekelni, de csak azért, hogy kapjak sátrat a Művészetek Völgyében, mivel oda még akartam menni. Aztán a Lóci játszik későbbi dobosa, a Fábián Tibi beszélt rá, hogy ezt próbáljam meg rendszeresebben csinálni. Ekkor klubszerűen kezdtem el játszani, és szerencsére erre elég sokan voltak kíváncsiak. Később minden hónapban meghívtam egy vendéget, akivel 1-2 dalt közösen játszottunk, majd a Szeder-Szabó Krisztivel annyira jó volt a közös munka, hogy elkezdtünk együtt zenélni és kicsit duetté alakult a formáció.
Itt jön a képbe a Ki Mit Tube tehetségkutató. Egy ismerősöm javasolta, hogy küldjem be az autóban játszódó videót, a Szociálisan érzékeny dalt. Érdekesség, hogy ezt a videót Reisz Gábor, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezője jegyzi, aki ezután több klipet készített nekünk.
Amikor beküldtük a videót, mi magunk is meglepődtünk, hogy egy hét alatt kb. 50 ezres nézettsége lett, elkezdtek róla beszélni az emberek. Végül országos másodikak lettünk a Szociálisan érzékeny dallal, ekkor úgy éreztem, ha csak ennyit sikerült hozzátennem a magyar könnyűzenei élethez, akkor már boldogan halok meg. De mint utóbb kiderült, ez csak az ugródeszka volt.
A „Csináljuk a Fesztivált” 2. évadában egyénileg is szerepeltél egy a mai fiatalság számára már nem igazán ismert dallal. Miért ez a dal lett és hogyan viszonyultál hozzá?
Alapvetően a műsor készítői ajánlásokat tesznek. A Stux című dalt egyébként én a Budapest Bár feldolgozásában ismertem meg, ott Keleti András énekli el nagyszerűen. Amikor a Budapest Bár elkezdte ezeket a régi sanzonokat feldolgozni, rá kellett döbbennem, hogy milyen mély zenei és dalszöveganyag van ezekben a munkában, és lehet, hogy a saját gyökereink után kell egy kicsit kutakodni, ha jó dalszerzővé akarunk válni.
Éppen ezért örültem ennek a dalnak és tudtam vele azonosulni. Ez egy pikírt dal, picit a paródia határán, egy olyan emberről szól, aki megérkezik Párizsból és ezért nagyon nagyra van magával, holott még mindig ugyanaz a kis pocakos ember, akit a Király utcából ismerünk. Ez egy nagyon vicces alaphelyzet, és ha őszinték vagyunk, a mai napig ismerünk olyan embereket, akik úgy érzik, hogy attól lettek nagyok, hogy valahol máshol voltak.
Rátérve a pécsi fellépésre: milyen érzés számodra egy színházban, egyedül, kis közönség előtt játszani?
Nem leszek teljesen egyedül, hozom magammal az egyik zenész kollégámat, Vadász Gellértet, aki csatlakozik hozzám a színpadon. Ez részben praktikus is, mivel ma TV felvételen vagyok (a riport csütörtökön készült – szerk.), holnap lesz a fellépés, hétvégén esküvőn zenélek, és fontos, hogy ez ne menjen a vezetés rovására, emellett együtt még hangulatosabb estet csinálunk majd.
Visszatérve a kérdésre: azt érzem, hogy ez most egy visszatérés az alapokhoz, hogy egy szál gitárral játszhatok. Sokkal szabadabb az egész, megállhatok a dalok közben, sztorikat mesélhetek. Egy ilyen színházi közegben mindig összeírok néhány dalt, amit nagyon el szeretnék játszani, de hogy közben mi történik, az azon múlik, hogy a közönség mire nyitott. Ilyenkor elkezdek mesélni és remélem, hogy valami olyan kerekedik belőle, ami csak aznap és csak azon az esten történik.
Van neked valamilyen pécsi kötődésed?
Igen, az első komoly kapcsolatom egy pécsi lánnyal volt, 7 évig voltunk együtt. Távkapcsolat lett, mert ő Pécsett maradt, én Pesten, ezért ekkoriban rengetegszer tettem meg a Pécs-Budapest távolságot, és sosem értettem, hogy miért van 3 óránál rövidebb menetidő kiírva, amikor sosem ért be a vonat 3 óra alatt. Szóval én még emlékszem az EKF előtti városra, az akkori Király utcára. Jó sok emlékem van Pécsről és Orfűről is, ott voltam az első Fishingeken is. Mióta a kapcsolatnak vége lett, ritkábban járok Pécsre. Pedig járhatnék, mert Szabadkára gyakran megyek és az távolabb van Budapesttől.
Tudomásom szerint egy bakelitlemez kiadásán dolgoztok. Mesélnél erről egy keveset?
10 éves zenekar vagyunk, és szerettük volna ezt megünnepelni nem csak koncertekkel, hanem valahogy másként is. Mivel van már 3 nagylemezünk meg egy színházi lemezünk, úgy éreztük, hogy ez bőven elég arra, hogy kicsit számot vessünk magunkról. Amúgy is akartam is már egy best of lemezt, amivel összegezzük az eddigi termést. A bakelit ötlete is már régebbi, viszont úgy gondoltuk, hogyha kihoznánk az új albumunkat bakeliten, azt sokkal kevesebben rendelnék meg, mint azokat a dalokat, amiket szeretnek.
Viszont mivel mi sem tudtuk, hogy a közönségünk miket szeret a legjobban, ezért a dalok listáját a velük szavaztattuk meg. Volt egy nagyon hosszú szavazási procedúra, amelyen a közönség minden tagja 10 dalt szavazhatott meg, az első dala 10 pontot kapott, a második kilencet, az utolsó egyet, de aki a hírlevelünk feliratkozója volt, annak a pontjai duplán számítottak. Végül a több mint 20 ezer szavazatból összeállt az a 12 dalos lista, ami a lemezen lesz.
A lemez december elsején, az adventi koncertünkkel egyidőben jelenik meg, de akik előrendelték vagy előrendelik, azok még a koncert előtti napokban meg fogják kapni.
Ha már erről beszélünk: van neked olyan kedvenc dalod a saját számaid közül, amihez jobban kötődsz?
Paul McCartney mondta annak idején, hogy „én nem naplót írok, hanem dalokat”. Ez rám is igaz, ezek a dalok, amiket megírok és eljátszom, felidéznek olyan emlékeket, amelyek visszarepítenek abba a korszakba, amikor születtek. Ha már a pécsi emlékekről beszéltünk, akkor az Egy dal, hogy elbúcsúzzak abszolút ennek az időszaknak a lenyomata, de a Táltészta is. Viszont igazán globális kedvenc nincs, talán a Két házunk vanra vagyok a legbüszkébb, de ez naponta változik. A leghálásabb pedig – értelemszerűen – a Szociálisan érzékeny dalnak vagyok.
Az adventi koncerten és a bakelitlemezen kívül van-e más jövőbeli tervetek?
Igen, a bakelit mellett már készítjük a következő lemezünket, gyakorlatilag néhány vokált leszámítva a teljes albumot felvettük. Ezeket a dalokat már folyamatosan csepegtetjük, nemrégiben két dalt is, a Jó nő a buszont és a SMACKedveltelek című, Smack leveshez írt ódánkat hallhatták tőlünk. Utóbbiról néhány reklámplakát már meg is jelent Budapesten, és számomra örömteli, hogy egy olyan terméket mutathatok be, amellyel évekig – a koleszban – „együtt voltam”. Emellett tervem, hogy a leghülyébb számunkat, a Chicken Boogie-t kihozzuk minél előbb, ami a kislányom kedvenc dala tőlünk, pedig még meg sem jelent. Ezzel lehet, hogy egy új korosztályt fogunk megnyerni.
Köszönöm szépen az interjút!