A héten jelent meg a sajtóban az a büntető törvényi tényállás-javaslat, ami alapján akár végrehajtandó szabadságvesztés büntetéssel is járhat egy olyan kommentért. Feltéve, ha az egy beazonosítható személy halálát kívánja, vagy erre irányuló szándékot kifejez. Nagyon ambivalens módon állok ehhez a tényálláshoz. Miközben a cél, amit a törvény megfogalmaz, nagyon is helyénvaló, mégis azt érzem, hogy ez a megoldás nem visz közelebb a célhoz. A következőkben megpróbálom kifejteni, hogy miért.
Arányos ez?
Hogy megfelelő kontextusba helyezzük a kérdést, nézzük meg rögtön a törvényi tényállást!
„Aki nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos
a) halált okozó, vagy
b) különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő
cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Mindenekelőtt valamit fontos letisztázni! Bár az elméleti lehetőség adott, a maximum egyévi szabadságvesztéssel büntetendő cselekményeknél végrehajtandó szabadságvesztést gyakorlatilag sosem szabnak ki. Ezeket rendre megússzák figyelmeztetéssel, esetleg pénzbüntetéssel. Ugyanez igaz a legfeljebb 2 évvel büntetendő deliktumokra. Sőt, még a maximum 3 éves bűncselekmény is az a kategória, hogyha az illető büntetlen előéletű, és nincs valami extrém nagy súlyosító körülmény, akkor letöltendő szabadságvesztést aligha fog kapni. Igazából az 1-5 évig büntetendő cselekmények azok, ahol az elkövető már tényleg kezdhet aggódni. Mert ha ilyenkor nincsenek túlsúlyba az enyhítő körülmények, akkor ott már jó eséllyel élvezni fogja valamelyik büntetés-végrehajtási intézet vendégszeretetét. De ettől most nagyon távol vagyunk.
Ennek ellenére felmerül bennem, hogy indokolt-e a büntetőjog eszközeivel fellépni ez ellen, és különösen igaz ez a kívánság kifejezésére. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy „dögölj meg” kifejezésre, vagy ha egy politikusra írják, hogy „remélem, egyszer még lógni fogsz”, már elindulhat egy büntetőeljárás. Nem helyeslem ezt a fajta kommunikációt, de ennek ellenére is túlzónak tartom ezt a szabályozást.
A szándék-kifejezés már egy picit más téma, mert az valóban alkalmas arra, hogy – a trágárságon kívül – valakiben félelmet is keltsen. Itt már helyénvalónak tartom a szabályozást, ugyanakkor csak abban az esetben, ha a cselekmény valóban alkalmas félelem-keltésre. Speciális példa, de például szerepjátékos vagy gyűjtögető kártyajátékos fórumokon gyakran hangzik el, hogy „legközelebb kinyírlak”, vagy még ennél durvább kifejezések is, amit azonban soha nem az érintett személynek szólnak, hanem a játék-karakterének vagy éppen a paklijának. Egy külső szemlélő aspektusából akár ez is lehet félelmetes, miközben a hozzáértők egy pillanatig nem tekintik annak. Szóval azért ezzel is vigyázni kell.
Nagy látencia és „szerencse-faktor”
A másik problémám, hogy ez tipikusan az a bűncselekmény lesz, amit az elkövetők több mint 90%-a meg fog úszni, egész egyszerűen azért, mert hivatalból senki sem vizsgálja a komment-falakat, az adminisztrátorok meg – jobb esetben – csak simán törölnek valamit, nem szórakoznak a feljelentésekkel. Tehát tulajdonképpen a büntetőjogi felelősségre vonás azon fog múlni, hogy az admin – vagy a sértett – túlbuzgó-e vagy nem. Ennél azért a következetesebb szabályozást szeretem.
Arról nem beszélve, hogy ezt akár célzatosan is meg lehet tenni. Mondjuk adott egy egyoldalú politikai platform adminja, ahol egy jobb- és egy baloldalú érzelmű ember elkezd veszekedni és az egész életveszélyes fenyegetésekbe torkollik. Az admin simán megteheti, hogy ugyan mind a két ember kommentjeit törli, ám feljelentést már csak a saját oldalával ellentétes kommentelővel szemben tesz. Meglátásom szerint ez sem szerencsés.
Beazonosítás és kamuprofilok
Számomra nagyon nagy kérdőjel a tényállás kapcsán, hogy mikortól válik valaki beazonosíthatóvá? Amilyen egyértelműnek tűnik ez, annyira nem az a valóságban sokszor. Egy ismert személy esetén nyilván az, de honnan tudjuk, hogy egy ember, akivel leállunk vitázni, valós profilját mutatja nekünk, vagy egy kamuprofil? Persze vannak körülmények, amikből lehet sejteni (pl. ismerősök száma, aktivitás), de ez sem biztos. Nekem pl. van olyan ismerősöm, aki nem saját nevén van fenn a Fb-on, de amúgy aktív ott, bejelölte az ismerőseit, és azért az ismerőseiből szerintem rá lehet jönni, hogy ki is ő valójában. Na, ő például beazonosítható? Jó kérdés…
És ha már kamuprofilok: az a gyanúm, hogy ez az egész tényállás csak azt a célt fogja elérni, hogy olyan emberek is a kamuprofil mellett döntenek, akik eddig nevüket és arcukat adták a véleményükhöz. Mert legyünk őszinték: az amúgy is túlterhelt rendőrök nem fognak minden követ megmozgatni az ilyen esetek felderítéséért. Ha nincs az elkövetőnek valós neve az adott felületen, akkor esetleg beszerzik a szolgáltatótól az e-mail címét. De akkor is még jöhet sok esetben a védekezés, hogy a számítógép nincs jelszóval véve, bárki megnyithatja a FB-t, hárman lakunk a házban, és máris bizonyíték hiányos az ügy, mert beazonosíthatatlan az elkövető. És ezzel le is zárult a történet.
Konklúzió
Összességében tartom magam ahhoz, amit korábban írtam: a célt, ami miatt ez a törvény született, tudom támogatni, de ezt a pontot mégsem tartott indokoltnak. Egyrészt, mert a hatásfoka is megkérdőjelezhető, másrészt még mindig azt vallom, hogyha egy társadalmi problémát a büntetőjog eszközeivel akarunk megoldani, akkor rossz úton járunk. Ez meg tipikusan ez az eset. Szükség lenne egy szemléletváltásra, ami elfeledteti az emberekkel azt, hogy az Interneten bármit lehet tenni következmények nélkül, és eljutni oda, hogy a virtuális világban az embereket éppen annyira tisztelni kell, mint máshol. De erre nem ez a megoldás.
