Ebben az évben december 8-án van advent második vasárnapja, a remény lángja. Ahogy korábban már írtunk róla az advent az a négyhetes, szent időszak, amely egyben előkészít a karácsony ünnepére. Időszaka: András napja (november 30.) és karácsony (december 25.) közé esik. A katolikusoknál ezt a liturgia szerinti miseruhával megegyezően lila színű, a protestánsok esetében pedig a piros színű gyertya lángjának fellobbanása jelképezi.
Az örökzöldből készíttet koszorú már a kereszténység megjelenését megelőző pogány korban is a fény iránti vágyakozást jelképezte. A keresztény szimbolika megőrizte ezt a hagyatékot, hiszen az adventi koszorú Isten végtelen szeretetére utal. A díszítéshez felhasznált örökzöld pedig azt a reményt jelzi, amellyel az ember a teremtője felé fordul. Ahogy előre haladunk a gyertyagyújtással, úgy lesz a koszorú körül mind világosabb, a növekvő fény pedig a második isteni személyként tisztelt Jézus eljövetelének, a Megváltó születésének közeledtére világít rá. – írja a hiradó.hu